Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1969-06-12

f 1 - 9 -III, Az ifjuság £zereuc és képviselete ja g^o_c_ialista deiaokráciA. iben. Ahogy erősödik az államif gazdasági, társadalmi életünk demokra­tizmusa, úgy kell valamennyi területen és fórumon az őket megillető helyet biztosítani az ifjúság, képviselőinek, A társadalmi célokkal egybevágó érdekképviselet a politikai munka szerves reeze, A KlSZ-nei' mint a Magyar Ifjúság politikai tfmégszorvéz-/bének kettős funkciója, ' hogy a párt vezetésével a marxizmus loninizmus szellemében nevelj_of r. szocializmus építésére mozgóéi tea a fiatalokat, és - az állami, társadalmi szervek előtt képvise] ,ie ókot, vjídjjj jogaikat, közvetítse javaslataikat, A Párt é-s a Kormány megfelelően gondoskodik az ifjúság munka és élet­­^ körülményeinek folyamatos javításáról, 9 felelőseégto^ee törődést bizonyítja az lol6-os kormányhatározat is, amelyelőtérbe helyezi a fiatalok lakásgondjainak enyhítését, és a szabadidő kulturált, a közor ség számára is hasznos eltöltésének lehetőségeit. Az lol6-os Kormányhatározat általában csak irányelvként érvényesül a végrehajtás reális lehetőségei,, feltételei nincsenek pontosan ki­munkálva, Gazdasági fejlődésünk objektív ellentmondásai és a generá­ciós problémákból adódó súrlódások miatt szükségesnek látszik az ifjúság önálló érdekvédelme, melynek legfőbb elve, hogy a f_iatciok maguk képviseljek érdekeiket a szocialista társadalom élőtt és _az minden időben a reális politikai és g az da a ág i feltét e lekhez _ jal.kai­­*'**' .... v‘“ - — - • .. mazko djon,- Korábban a fiatalok előtt a lehetőségek rendkívül széles skálája állt nyitva, ma a munkába lépők korlátozottabb kereteket látnak maguk előtt. Végbement egy bizonyos korhatár eltolódás. Olyan élet­korban, amelyben korábban már felelős beosztásba kerültek, ma több­nyire csak fiatal szakembereknek számítanak.- A pályakezdő fiatalok sok hulyon nehezen illeszkednek be munkahelyük kollektívájába, mert az intézmény vezetőjének álláspontját, gyakran sérelmesnek tart­ják magukra nézve. Gyakori, hogy az anyagi föltételeik kedvezőtlenek sok fiatal szakmunkás nem a képzettségének megfelelő körben, hanem betanított munkásként dolgosikc I

Next

/
Oldalképek
Tartalom