Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1969-06-12

r i “ 6 ** A gondok abból a dódnak, h'gy raig trrsadalmunlc« Ifjúsági mozgal­munk egyik oldalról igényli a cselekvést, a közösségi munkátf a m'ásik oldalon a fiatalok egy része nem talál megfelelő cselek­vési lehetőséget, és unatkozik. Ez az ellentmondás, elsősorban a vezetők gyengeségeire hivja fel a figyelmet. Ha nem kapnak megfelelő irányítást és lehetőséget, ha nincs, aki felkarolja kezdeményezéseiket, akkor születnek a káros kinövések. 3,/ A politikai összeütközés nyíltabb, vagy. megnyilvánulásai elsősorban a nemzetközi osztály hars terűle— ^ tón, vagy vetületűként jelentkeznek^ Ezért- az ifjúság poli­tikai aktivitásának lényeges összetevője, és forrása, hogy kitekintése legyen a béke és a szocializmus erőinek nemzet­közi küződterére, felismerje ebben saját helyét, lehetősé­geit, Az ifjúságot erőteljes tettekre ösztönzi a szolidari­tás, a szabadságukért, függetlenségükért küzdő népek mellett. Megfelelő tájékoztatással és a világosan megválasztott cé­lokkal, az ifjúság széles körében mutatkozik meg az inter­nacionalista magatartás nemzetközi munkásmozgalom akciói mellett. Kiemelkedők azok a vállalkozások, amelyek cselek­vőén juttatják kifejezésre a vietnami nép küzdelmének támo- ^ gatását, A./ A pályairányítás, a felkészítés, a munkaerő utánpótlás összhangja és gondjai. Azuúj gazdálkodási rendszer, amely lehetővé teszi a népgazdaság, a tudomány és technika inten­zivebb fejlődését, az ifjúság szakmai műveltségének nővelé­­< sét, és annak a társadalom igényeivel való összhangját követeli.- A jelenlegi szakképzési rendszerünk és a termelés műszaki színvonala által támasztott igények között jelentős el­térések vannak. Szakközépiskoláinkban nem alakult még ki megfelelően a szakmai és közismereti tárgyak teljes összhangja és koncentrációja. L -J ............................................... 1 I ■ J I ..................................................... ■ ' p I II ■ ' “ J- - I I -----------------------­­■ ■ -------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom