Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1969-05-29
r n-5-A Végrehajtó Bizottság úgy foglalt állást, hogy a helyi problémák megoldása érdekében következetesebben kell az állami, vállalati, intézményi stb. szervektől számon kérni a hozott határozatok végrehajtását és a mulasztókkal szemben szigorú felelőssegrevonást kell alkalmazni. Nem tűrhető el, hogy a dolgozók bizalmát hanyag, felelőtlen vezetés miatt, csak kis kérdésekben is elveszitsük. Ezért határozottan kell intézkedni. Mindezeken túl, azonban felettes szerveinknek is fel kell figyelniük azokra a problémákra, amelyeket csak központi intézkedésekkel lehet 'fH megoldani, és a beszélgetések alkalmával ismételten visszatérően j elentkeztek. A beszélgetéseken "nagy" politikai kérdések alig vetődtek fel. Gazdasági reform is, elsősorban a helyi gondok, a helyi megvalósulás tükrében merült fel. Minden eddigi tanácskozásnál nagyobb súllyal szerepelt az emberek mindennapi ellátása, kommunális gondjaik. Hogy a Végrehajtó Bizottság helyesen legyen tájékoztatva, és megfelelően intézkedhessék, ezért a fő kérdéseket kendőzetlenül a következőkben ismertetjük: 1./ A gazdasági mechanizmus A gazdasági mechanizmus első esztendejének lezárása nem váltott ki az emberekben egyértelműen kedvező hatást. A közvéleményt riem_elégiti ki annak általános deklarálása, hogy a gazdasági mechanizmus | első évét sikeresen végrehajtottuk. A végrehajtásban jelentkező zavaró körülmények, egyes át nem gondolt intézkedések, vagy objektiv nehézségek miatt, elsősorban a nehézségeket érzékelik és azokat vetít fel. Az vitathatatlan, hogy szinte mindenütt segítő szándékká! es jóindulattal, de nagyon sok helyen türelmetlenül. Szinte mindenütt felvetődött a nyereségreszesedos hármas kategóriája - egyetértéssel alig lehet találkozni. Általános vélemény, hogy ezt az intézkedést felülről nem gondoltak jól at.