Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1968-11-28

' -----------------------------—------------------------­r - *. ■ mm&m i t - 9 -körül, melyek a választások során is jelentkeztek. Ennek tudható be, hogy négy helyen /Dimitrov tsz, Szíjgyártó ktsz, Faáru ktsz, Harisnyagyár/ jól­lehet, hogy ez utóbbinál nyíltan nem merült fel/ választottak más titkárt, mJjit akiket a jelölőbizottság javasolt. i ■ 1 ' Egy-két esettől eltekintve, a jelölőbizottság jelölését nagyon kritikusan, a javasolt személyek munkájának elemzésével terjesztette elő. A választásnak , az uj módját, hogy a titkárt külön és a vezetőségi tagokat külön kellett vá­lasztani, a pártszervezetek pozitívan fogadták. Voltak azonban olyan tapasz­talatok is, elsősorban a körzeti pártszervezeteknél, ahol felvetették, hogy a választásnak ez a módja tulbürokratikus és felesleges. A választások eredményeinek elemzése során megállapíthatjuk, hogy az 1966-os választásokhoz viszonyítva, néhány vonatkozásban javult az összetétel. Emel­kedett úgy a titkárok, mint a vezetőségi tagok között a nők aránya, A kor szerinti megoszlás is kedvézőbb képet mutat mint korábban. Nagyon jelentős előrelépés mutatkozik az iskolai végzettség és a pártiskolai végzettség te­kintetében. Csupán a foglalkozás szerinti megoszlás tekintetében, elsősorban a fizikád dolgozók arányának növelésében nem sikerült előrelépni. Ez a korábbiakhoz képest azonos szipton van. A vezetőségi tagok.közt valamivel több mint a fizikai dolgozó. r" Az alapszervezeti vezetőségek és a csucsvezetőségek ujjáválasztása jelentős aktus a pártszervezetek életében, és aktivabb, kritikusabb, őszintébb légkört teremtett., Nőtt a kommunisták vitakészsége Ós felelősségtudata. Igény jelent­kezik úgy a- vezetés mint a párttagság részéről az igényesebb, felelősságtol­­jesebl? munka végzésére. III. A Pártbizottság, a vezetőségválasztások tapasztalatai alapján, a következő feladatokra hívja fel a figyelmét: 1./ Alapszervazeteink, ott, ahol ez még nem történt meg, értékeljék a vezető­ségvólasztás tapasztalatait, készítsék el intézkedési terveiket, A munka­tervakelkészitése során azokat vegyék figyelembe. Felelősök: alapszervezeti titkárok, politikai munkatársak Határidő: 1968.december 15. Ijsz

Next

/
Oldalképek
Tartalom