Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1967-10-19

■»-*«m á t « azzal, hogy a VB. vitája alapján tovább é??:e:L^k» gaz­dagítsuk Jelentésünket, hogy az november közepén a p* liléé elé kerülhessen előterjesztésre. . . A jelentéssel és a vitával kapcsolatos mesjegyzések! A Pártépitési Bizottság először hozott a VB. e*é . , +-jelentést, az elvtársak törekedtek arra, hogy a kivant feladatnak eleget tegyenek, arai magkivanja a VB. el-As^anyag^égyik pozitívuma, hogy nagyon széles körű, fflielősségtelles vitát váltott ki, sokirányú gondolat­­ébresztéssel vizsgálta a témát, amelyet az anyag végső kialakításánál hasznosítani tudunk. , , . Az anvag iellegére vonatkozóan: eddigi ilyen témájú ialentlseknél mindig a felvételi aktus, az előkészítés Í!Ívszerü£ége Sídéit. Az volt az elképzelés, hogy kicsit nyúljunk Jobban vissza, hogy a partba korábban /-\ bekerültek hatása mit hoz a p^téietre, mivel a pár munka színvonalát sok egyéb tényező 4 Az anyag eltér a korábbi szokványos jelentésektől, ami ulszerü, ilyen oldalról is igyekszik választ adni* A lementésből alapvetően választ lehet kapni arra is, hogy a társadalmi összetétel vonatkozásúban a munka a korábbi felsőbb és helyi parthatarozatoknak “ér­lelőén alakult, ki lehet emelni a fiatalok, a nők arányát és a régebbi fehér foltok vonatkozásúban is sikerült eredményt elérni. /Kontakté, Hajtómű/ Az eredményekre Jellemző, hogy alapvetően ® oártépitő tevékenység üteme, tartalma is, bar bizonyo gond még mindig Jeletkezik, helyenként az ér­telmezésnél , vagy a végrehajtásnál JelentKezik fcorzu- ÍIÍ Elgondolkoztató Sz isí hogy c measzebott márce vnion helves-e, mereven ezt sem szabad felfogni. A tapasztalatok alapján úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a r­­felvettek általános és politikai műveltsége hutással van a pártmunka színvonalúra, ez minőségi'valtozais kihat az alapszervezetek feladatainak Jobb aura is. ügy Ítéljük meg, hogy párttagságunk alkalmas arra, hogy a mostani követelményeknek megfelelően végez­! ka1, uásíií A°felvételeknél8Jelzett°gondokat, problémákat^ amit Magyar et is elmondott, az anyagban szerepeltetni Kell. Egyetért azzal a gondolattal is, amit Réti elvtarsnő vetett fel, hogy arnig az illető be nem kerül a pártba eléggé sokféle vizsgálaton meg át, u^ana ninos mar mag b kellő foglalkozás a Páfba bekerült elvtaraakkal. A mérce kérdése apparátuson belül is vitat váltott ki, végül úgy fogalmazódott meg, hogy a követelményt nem­csak az ujorman bekerülőknél kell alkalmazni, a kong­resszus a párttagság egészére tette a “0EallaPita3^’ ícs et. megemlítette, hogy a harcos időszakokban maga­sabb volt a mérce, igy 1956.végén, elején, ügy gondol­juk a mindenkori feladatoknak megfelelően kell a mér­cét felállítani. UK ti. -J r ... ni

Next

/
Oldalképek
Tartalom