Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1966-08-25
- 22 -A Tanács Végrehajtó Bizottságának munkája fejlődött, Az előrelátó munkatervezés eredményekónt egyre inkább a leglényegesebb - döntést igénylő kérdések - kerülnek a testület elé. Javult az előterjesztések tartalma és színvonala, és ezok alapján jobb és célszerűbb határozatok születtek, A további fejlődés érdekében javitani kell egyes VB, tagok aktivitását, megjelenési fegyelmét. A VB. függetlenített vezetői törekedtek a saját munkájukban megtalálható fogyatékosságok felszámolására, a hatékonyabb - a Pártbizottság által javasolt - munkamódszerek, ;munkastílus bevezetésére. Munkájukat az utóbbi időben jobban összehangolják,^a feladatokat egyeztetés után önállóbban, felelősségteljesebben oldják meg. Az Állandó Bizottságok az állampolgároknak az államhatalmi és igazgatási feladatok végrehajtásába történő bevonásának fontos eszközei. Ellenőrzik, segítik az osztályok tevékenységét, egyre tőbe szakembert vonnak be munkájukba. Hatósági jogkörökben állástfoglalna.-Co ^ F köve telményeknek még nem minden állandó bizotts ág tud maradéktalanul eleget tenni. A jövő évi tanácsválasztások során arra kell törekedni, hogy megfelelő összetételű, akcióképos állandó bizottságok jöjjenek létre. Javult a tanácstagok tájékoztatása, azonban a tanácstagi munka, a beszámolók színvonalának javitása érdekében erőteljesebb - következetesebb tájékoztatásra van szükség. A tanácstagok bejelentéseire, javaslataira, a beszámolókor, felmerült panaszokra adott válaszok pontossága és tartalma még nem kielégítő. Több esetben'előfordult, hogy az adott válasz nem fedi a való helyzetet, és ez káros a tanácstag és a Tanács egészének tekintélye szempontjából i3. F vonatkozásban fejleszteni kall a Tanács apparátusa, ügyintézőinek felelősségérzetét. A ‘tanács szakigazgatási szerveinek munkája javult. Fejlődött az osztályvezetők és csoportvezetők önállósága, munkájuk, vezetésük színvonala, Növekedett a felelősségérzetük. A beszámolási időszakban a munka jobb elvégzése érdekében néhány személycsere végrehajtására is szükség volt. /Egészségügyi osztály és ipari osztály vezetője/. Azonban nem jó, hogy pl. az oktatási osztály vezetőjének személye indokolatlanul gyakran változott. Arra is fel kell hivni a figyelmet - amelyen változtatni kell -, hogy esetenként a szakigazgatási szervek önkényesen megváltoztatták, vagy módosították a választott szervek döntését, és a módosítást jóváhagyás végett nem terjesztették a testületek elé. Fz a helytelen gyakorlat az építési osztály munkájában volt tapasztalható. Megállapíthatjuk, hogy Kerületi Tanácsunk az államhatalmi és közigazgatási funkcióját egyre eredményesebben tölti be. Fejlesz ti tömegkapcsolatait - a tanácstagok, az állandó bizottságok, a különböző területeken dolgozó aktivisták, és mz államigazgatás dolgozóinak mindennapos tevékenysége, az emberekkel történő sokoldalú érintkezés utján. j -----------sJ P" .. f"" 1 Ilii 1 I II >1 I ■ H ■■ I ■ --- •