Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1966-06-16
r n :- 3 -Megjegyezni kívánjuk, hogy a jelenlegi helyzetből kiindulva megvizsgáltuk a zj, teljes állományának összetételét olyan vonatkozásban, hogy az 1966, december 31-i le- é;-» fölszerelések'biztosítják a Politikai Bizottság által meghatározott 75á-as párttag arányt. A vizsgálatnál a jelenlegi 20 fő párttagot, illetve tagjelöltek vettük figyelembe, melyek biztosítják az év végére előirt helyes párttag arányt. Mindenesetre a VB, által korábban hozott határozat, amely kimondja, hogy fokozottan törekedni kell a munkásőrségben több éve dolgozd párt önki v üllek tagjelöltfo.lvótol úro - végrehajtás esetén - méginkább javítani fogja a zászlóalj párttag arányát. Tisztelt Végrehajtó Bizottság. Az 196? évi munkásőri felvételek irányszámaira vonatkozó javaslatunktól, kérjük szíveskedjen a VB, eltekints i jelenleg, mivel az előzőén előterjesztett uj elképzelés alaposabb, az üzemi pártszervezetek férfi ^ párttag arányát, a meglévő munkásőrök létszámát, és egyéb fontos körülmények tanulmányozását teszi szükségessé. Az 1967 évi munkásőr fölvételeket ée leszereléseket továbbra is a Politikai Bizottság 1966,1.4.-1 határozata alapján kell végrehajtani. A határozat Idevonatkozó része kimondja, hogy az egészséges cserélődés biztosítása érdekében évi viszonylatban az állomány 10-12?t-énak arányában kell-az uj felvételek számát meghatározni. Az üzemi pártszervezetek önállóságának és felelősségének fokozása érdekében olyan rendszert kívánunk biztosi báni, hogy elsősorban a bázisüzemek, valamint a rajnyi egységgel rendelkező pártszervezetek megadott keretszámon belül, meghatározóét mértékben, önállóan oldják mag a munkásőri felvételek és lösze relének kérdő.-át. A kisebb létszámú pártszervek munkás őrfeÍv ételi kötelezattségeit összevonva, a zászlóaljnál várható létszám és pértcog ar .Íny f igyo Jembevé tű lével, részben az eddigi rendszernek megfelelően határoznánk meg, f*V Az uj felvételi rendszert abból a szempontból is indokoltnak látjuk, hogy az eddigi módszer bizonyos arány ti.lanságokat idézett elő, vagyis nem vette minden esetben figyelembe ogy-ogy pártszervezet konkrét helyzetét. A konkrét számok kialakításúba indokoltnak látjuk az érintett pártszervezetekkel való közös megállapod _st is, ezért javaslatunkat az augusztusi Végrehajtó Bizottsági ülésre tudjuk elkészíteni. A pártszervezetek önállóságát a szervez'ai munkában olyan körülmény is segíti, hogy ma már több éves t .prezú lii’-tt- 1 rendelkeznek. Részben a fokozottabb követelmény, részben n tapasztalatok szerzése feltételezi és indokolja a jövőben, a t sérve zőuunka minőségének megjavítását. Arra kell mindinkább törekedni, hogy az elmúlt időben tapasztalható nogativ jelenségek minői később mértékben forduljanak elő. Az 1967 évi szervező munkánál az alábbi szempontok figyelembevételével javítható a munkásőri szervező munka: / IL— --v JJ