Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1961-08-25
r ... 'i Hámori et. Jajnos találkozunk még negatív vonásokkal, ami ellen harcolni kell, és ennek érdesében tettünk lépéseket. Nálunk is vannak azért problémák. Nagy hibánk az, hogy sokmindent elkezdünk, de nem fejezünk te. Amit elértünk, annak köszönhetjük, hogy nem kezdtünk tele különböző dolgokban, amig eggyel nem végezü tünk. A TM műhelyben minden egyes párttag foglalkozik egy-egy i fiatallal, Jajnos, az ilyen kezdeményezések időVel ellanyhulnak . A tömegszervezetekke.1 kielégítő a kapcsolatunk. Azonban véleményem szerint nem tettünk eleget annak érdekében, hogy lefelé hogyan működnek a pártcsoportok és a KISZ csoportok. A jövőben erre feltétlenül nagyobb gondot kell forditaii. A bérkérdésekre is nagyon Ke i1 vigyázni. Nem szabad megengedni, hogy az anyagiak vezéreljék csak a fiatalokat, a normarendezés során találkoztunk olyan párttaggal és KIöZ aktivistával, akik nem megfelelő módon álltak ehhez a kérdéshez, helyesnek tartjuk, hogy a termelésre vették a fő irányt. Helytelen azonban,°hogy a munkaidő végzéseket nem tudtuk megoldani. Nagyon lényeges az is, hogy tisztában legyünk a töm.egszervezer tek feladataival, másként nem tudunk segíteni nekik. a 66 /i-os szerv zettségünket egy Kicsit negatívnak tartjuk, de bennünk is hiba van, hogy a fiatalok aránylag kis létszámv mai vesznek részt a KISZ életében. Ezeket a dolgokat azért vetettem fel, hogy tisztában legyünk, hol ke 11 javítani. “•érász et.nő A felsővezetés jó, a középrétegeknél már megakad a munka, és egy sor területen nem jutnak előre. A rendezvényekre nem tudnak mozgósítani, nem tudnak eljutni oda, hogy a' termelőmunknbon réiztvevő elvtársakkal foglalkozzanak behatóbban, Az A Ili A pártbizottsága egyes kérdésekben még nem tud já átfogni a munkát. A másik kérdés a dolgozók nevelése. Varn ak nagyon jélképzett elv társak, de van egy réteg, ahová nem tudunk*el jutni. Olyat is tapasztaltunk, hogy egyes dolgozok között nem megfelelő kapcsolat alakult ki. Ez a kérdés s kszor napirendre kerül pl. üzemek dolgozói és az irodák dolgozói közötti ellentét. A kulturális nevelő munkával kapcsolatban: igen sokrétű munkaez. Keveset foglalkozunk azzal, hogy jélképzett, . zakmunkáe-ink legyenek. Ez elég komoly problémát okoz, mert nincs rrer-fe'elő utánpőtlás. á munka versennyel kapcsolatban: a nyilvánossága nem megfelelő. Ha jobban nyilván' *ságra hoznánk azokat a dolgozókat -és változatosan - akkor sokkal jobb eredményeket tudnánk felmutatni, víz ATHA előtt nagyon nagy felu dat áll'. Jókat kapott és vállalta is, ho; y annak eleget, tesz. he azért a tervteljesi tések hévégi hajrával történ ek. Ós a selejt terén is van még javitoni való. a tömegszervezetek aktívabb bevonásával jobban’előbbra tudnánk menni. Tóth et.nő A jelentés arra int, hogy von egy sor kérdés, amivel sokat foglalkoztunk, de nem el.g mélyrehatóan, a tapasztala t azt mutatja , nagyobb eredményeket érnénk el, ha világosan látnánk az elvi-gyakorlati kérdéseket. Nincs módunk minden kérdést tisztázni. Az alapszervezetek párt irányításában ezekkel a kérdésekkel többet kell foglalkozni. Világosan kell látni, hogy a párt és tömegek közötti kapcsolat a munkásosztály egyik legfontosabb elvi és gv-korlat i kérdése volt, és lesz a jövőben is. Egyik közvetett formája a tömegszervezeteken keresztül krll hogy kifejezés' re jusson. Ezen a területen nem vagyunk következetesek. -|___—__í_____ J ShMéhmé- - - — - ■ - — - — - -........................................... - ..............................................................................................— —-— —————————— ——_