Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1989-06-15

I I k I * B/ Káderképzás Készítette: Madaras 3udit * I ■ ■—--­I. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemének kerületi tagozatainak az 19B8/89-es oktatási évre a tartalmi és szervezeti feladatait az MSZMP Politikai Bizottságának 1988. január 26-i irányelvei, valamint BPVB 1988. február 17-i ülésén elfogadott határozataiban megfogalmazottak jelentik. Ennek értelmében a káderképzés alapvető feladata, "hogy a párt. gazdasági-társadalmi kibontakozási, illetve a kormány stabilizációs programjával, az ideológiai megújulással és a politikai intézményrendszer fejlesztésével, a párt vezető szerepe erősítésével kapcsolatos kérdések feldolgozása során segítse szocialista megújulásunk tudati feltételeinek kialakítását." - olvasható a BPVB 1988. február 17-i határozatában. Mire az 1988/89-es oktatási év elkezdődött, a politikai események úgy alakultak, hogy ez a célkitűzés csak részben volt tartható, illetve megvalósítható. Ezért a tagozat munkáját meghatározó feladatokat a következőképpen módosítottuk: az oktató-nevelő munka középpontjába a gondolkodást, a magatartást és erre támaszkodva a cselekvés-formálást kell állítani. Ennek érdekében az oktatási folyamat ne csak az ismeretek megtanulására, hanem alkalmazására és az ehhez szükséges gondolkodás és képességek kialakítására koncentráljon. II. MLEE általános tagozati osztályaiban jelenleg 99 tanuló végzi tanulmányait, melyből 57 párttag van, s a hallgatók közel fele (49 fő) párt- és tömegszervezeti tisztségviselő. Megfigyelhető tendencia, hogy az évközi lemorzsolódásban a párttagok aránya nagyobb volt, mint a pártonkívülieké. Ennek magyarázata egyszerű: az érdeklődés a tanulásban nagyobb motivációs erő, mint a kényszer. L. —Wt J— i----—I L ___—___________-___- - - -- - - - - - - - - - - - .....- - ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom