Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1985-11-15
testületekben a legutóbbi választások során sem sikerült számottevően javítanunk a fiatalok arányát. Sőt az alapszervezeti vezetőségekbe, szándékaink ellenére, kevesebb fiatalt választottak be, mint öt évvel korábban. Erre azért is szükséges felfigyelr nünk, mert ez a kádermunkánk fogyatékosságaira is utal. A vezetők kiválasztásakor még ma is gyakran visszariadnak az egészséges kockázatvállalástól. Sok helyen idegenkednek attól hogy fiatalokat vonjanak be a vezetésbe. Pedig végül is belátható, J hogy a pártban sem nélkülözhető a különböző nemzedékek aktív f"Együttműködése, az egymásra gyakorolt hatásukban rejlő eneigia kihasználása. VIII A szakszervezeteknek a munkásmozgalom kezdetétől igen jelentős szerepük volt az ifjúság nevelésében. A hazai szociáldemokrata és kommunista mozgalom iránt elkötelezett fiatalok nemzedékei nőttek fel a szakszervezetben. Ez a fiatalokkal fenntai o szoros kapcsolat az elmúlt évtizedek során meglazult Ennekellenére is igaz az a megállapítás, hogy a szervezett dolgozóknak mintegy 40 százaléka 30 éven aluli, és a szakmunkástanulók, a dolgozó fiatalok szinte kivétel nélkül tagjai a szakszervize enek. A szakszervezeti mozgalomnak különösen két fontos teiulcten kell megújítania, javítania az ifjúság koreben végzett munka-Az egyik kiemelt terület az érdekképviselet, ahol a szakszervezetek súlyát és tekintélyét nem pótolhatja más szerv vagy intézmény. Mégis ebből a szempontból a tagságnak csaknem a 40 százalékára a lehetségesnél és az indokoltnál is keveseb igyt e jutott. Ez elsősorban annak a helytelen, gepies közfelfogásnak a következménye, amely szerint minden ifjúsági probléma eleve az ifjúsági szövetség hatáskörébe tartozik. A szakszervezeteket ma nem könnyű erőpróba elé állítja, hogy helyi es központi szinten egyaránt határozottabban kerülnek felszínre es útköznek össze a társadalomban meglevő különböző erdekek. A szakszervezetek nek szembe kell nézniük a belső érdekegyeztetés nehezsegeivel, hiszen tagjaik között a társadalom csaknem minden retege es korosztálya megtalálható. Ez azonban nem ment, fel a szakszer-21 ^ ^ **" ' ~ ~ ' i j .. ni i|n in in irr * 11