Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1985-10-15
- 3 -- a meglévő és a tervidőszak alatt belépő intézmények működtetését,- az állóeszközök bruttó értéke alapján képződő felújítási hányadot,- az út,-hid fenntartást /üzemeltetés, karbantartás, állagmegóvás/,- a normativ módon "fejkvóta" szerint számított fejleszr tési lehetőséget /az 1985.jan.l-i állandó népesség arányában./ A fejkvóta országosan egységes mértékét a Fővárosi Tanács tovább differenciálta, 30 íi-át a kerületek részére - ellátottságuk szerint súlyozva - átengedte, 70 SS-át központi célokra megtartótta. A fővárosi prioritásokhoz igazodó kerületi feladatokhoz a Fővárosi Tanács céltámogatást is adhat. A céltámogatáshoz való ^ hozzájutás feltételeit, összegét maga állapítja meg. A kerületi tanács gazdálkodási tartalék képzésére köteles, melynek mértéke 2 %• a vároafeilesztés, fenntartás és működtetés VII. ötéves, tervi ■prioritásai: A korábbi helyi párt-és állami testületek, valamint a kerületi küldött értekezlet állásfoglalásának megfelelően a VII.ötéves tervidőszakban az ágazatok fejlesztésének sorrendje: % t -r n