Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1985-10-15
- 6 -Néhány nagyberuházás elmarad: Duna-hid /Lágymányosi hid/. Földalatti 1991-ben kerül átadásra uj szakasz, A terv-agitációban fontos annak hangsúlyozása, hogy ez a terv egyben a szocialista együttműködés progresszív terve is. Minden szocialista ország viszonylatában a terv dinamikus fejlesztést tartalmaz. Ez a terv hatarozottan ráépül a szocialista közösség fejlődésére és fejlesztésére. Nagyobb hangsúlyt kell annak adni, hogy a meglévő értékek közös védelme össztársadalmi feladat. Az értékek védelme nem lehet csak rendőri ügy, vagy képesek vagyunk társadalmi üggyé tenni, vagy képtelenség ezt a kérdést csak a rendőrséggel megoldani. TEHO: az alapgondolat jó: az állampolgárok kötődését erősíteni. Ha a Tanács ismeri a lakosság igényét, akkor kötelező igazodni ezekhez az igényekhez. Rossz időpontot választottunk a TEHO bevezetésére. A kongresszus után mindenki egy illúzióban élt és él, volt egy jó kongreszszus és ezután következik a zsebeket érintő hatás. Másszóval a vágyak összekeveredtek a valósággal. Politikailag figyelmeztető, hogy a közvéleményben van valami ami elégedetlenséget, türelmetlenséget jelez, ami mellett nem mehetünk el. A TEHO-val felvállaltuk azt a kockázatot, ^ hogy le fognak szavazni minket. Amikor a szavazást elhatároztuk, akkor tudtuk, hogy az állampolgár azt is mondhatja, hogy nem. Ez politikai tanulság, amiből nem kell politikai drámát csinálni. Ebben sok minden szerepet játszthat. Ha leszavaznak, akkor majd később ujre elő kell venni, de inkább ez történjen, minthogy a számokat megmásitsuk, akár egy tizeddel is. Közmű hozzájárulás: ez nem pénz kérdés. Ez az agitáció jól sikerült. Nem tehetjük meg a lakossággal, hogy megépíti a gázvezetéket és nem tudjuk a szükséges gázt biztosítani. Nem lehet viszont éppen ezért ezt az ütemet engedni. Ugyanez igaz a vizre is. Ezt világosan, őszintén meg kell mondani az embereknek. Gyulai elvtárs, Bojtár elvtárs: reagálnak a vitában elhangzottakra. Csillik elvtárs: Összefoglaló: Grósz elvtárs által elmondottak nagymértékben segítenek az eligazodás bán azokbana^nagyon fontos kérdésekben, amelyekkel naponta talalkozunk. TJgy itélja meg a kerületi Pártbizottság, hogy a napirend élőkészitásét ja kerület időben elkezdte és kellő megfontoltsággal terjesztette elő, elismerésre méltó munkát végeztek. Terv-agitáció: lehet és kell képviselni és kiállni mellette. Ez fejlődést, előrelépést jelent akerület további életében. Az agitációs nem segitené, ha összhasonlitanánk az előző évekkel. A maga valóságában fogadjuk el, ezzel az eszközrendszerrel kellene agitálni. A PB. bizza meg a kerületi^Tanács dolgozó kommunistákat, hogy ezzel az eddig tapasztalt felelősségei - lehetőségekhez, hejrzethez igazitva - kezdjék el a konkrét terv kidolgozását. Az éves tervknek kell azokat a feladatokat megfogalmazni, ami az ötéves terv egészében jelentkezik. Javasolja, hogy a két előterjesztést emelje a PB. határozattá.- figyelembevéve a hozzászólásokat -PB. egyhangúlag elfogadta r n t‘-------4------J