Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1982-11-26
r n- 3 -* Molnár elvtársnő: A jelentés tartalmazza, hogy az elmúlt évtizedek alatt’ honnan indult unit és hova jutottunk - ilyen átfogó értékeléssel még nem találkoztunk. Bojtár elvtárs igen nehéz dolgot feszegetett, amikor a tudati fejlődést vizsgálta. Egyfajta kerületi szemléletet kell kialakítani és igy vizsgálni fejlődésünket. Az "én központúság" — amely kialakulóban és terjedőben van — örök elégedetlenséget szül. Ez ellen a pártszervezeteknek, az állami- és tömegszervezoti vezetőknek fel kell lépni. Fiatalok lakásproblémája: miután a szülőknél az összkomfortot szokták meg, ennél alább nem is adják, igényük rögtön ilyen lakás. Feltétlenül érzékeltetni kell - mind szélesebb körben - a kerület fejlődését és ezt politizáló légkörben tegyük. Változtatlanul foglalkozni kell azzal, hogy egységes kerületi szedőiét alakuljon ki Soroksár és Erzsébet között, Szabóné elvtársnő: A kereskedelmi dolgozókat ha jobban tájékoztatnánk talán' kevesebb lenne a felvásárlási láz. Véleménye szerint a munkásszülők gyermekét nem kell "beskatulyázni", hiszen ettől még a gyerek lehet orvos, mérnök stb, Csillik elvtárs: Az előterjesztés is megfogalmazza, hogy az elmúlt két évtizedben a kerület fejlődése dinamikus ütemet mutatott. Ebben a fejlődésben hozzászoktunk, hogy csak újat építünk, az uj városrészt is úgy tudtuk elképzelni, hogy "legyalultunk" részeket Az elért eredményeit egyértelműen pozitívak. Az életkörülmények javításán azonban apróbb, kisebb dolgokat is értenünk kell, A kerületben élők, dolgozók lakóhelyük fejlődését általában elismerik. Az életkörülményeket javító tényezőkként kell értékelnünk az un. apróbb javulásokat, amelyet nem igényelnek ugyan nagy anyagi befektetést, mégis javítják a közhangulatot. Ilyen irányban is erőteljesen javítani kellene a szemléleten. Ebben a Tanács ezirányu szemlélete, felelőssége és magatartása meghatározó. Bojtéi- elvtárs: A vita megerősítette és gazdagította a jelentést. Á hozzászólásokat az anyag hasznosítása, felhasználása során fel tudjuk használni, A tóma felhasználásának módjához is kaptunk segítséget, Az anyag készítése során szerzett tapasztalatok további feldolgozása folyamatban van, Csillik elvtárs: Javasolja a PB-nek, hogy a jelentést és az elhangzott ki'o gé s'z'itóst, összefoglalót, valamint a jelentésben megfogaImazott feladatokat fogadja el, emelje határozattá. Javasolja, hogy a PB. fejezze ki elismerését az anyag készítőinek. PB, egyhangúlag elfogadta-I | [l l j