Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1979-11-30

r n í - 4 -A kerületi küldöttértekezlet felhívta a figyelmet arra, hogy a munka­­erőforrások bővülése nem várható, a termelés növelését a termelékeny­ség javítása utján kell megvalósítani. Ezért a gazdasági egységek az V. ötéves terveikben csökkenő fővárosi létszámot, vidékre történő ipartelepítést, valamint termékszerkezeti, technológiai és más lét­­számmegtakaritó intézkedéseket terveztek. Törekedtek a meglévő munka­erő jobb kihasználására. ) A kongresszusi határozat és a középtávú népgazdasági terv értelmében már a tervezés időszakában nagyobb. hangsúly tevődött az intenzív fejlesztésre, a hatékonysági, minős égi összetevőkre. Elsődleges fel­adattá vált a piachoz való rugalmas alkalmazkodás igénye, s a vállag ^ jótoknak erre az összetott feladatra kellett alkalmasabbá válni. Ezért kerületünkben is gazdasági átrendeződés kezdődött a szelektív.­­intenzív iparfejlesztési politikai meggondolások és döntések alapján. A nehezebb körülmények következtében ma már valamennyi termelő egy­ségnél kényszerítő feladattá vált az intenzív fejlődés megvalósítása, a gazdaságosan értékesíthető áruk részarányának növelése érdekében a hatékonyabb gazdálkodás, a jobb minőségű munka, a gazdasági tevé­kenységnek a népgazdasági egyensúly javítása alá rendelése. Az uj helyzet és követelmények következtében gazdasági egységeinknél is nyilvánvalóbbá váltak az irányító c.o végrehajtó munka,gyengeségei. A különböző - helyi és nem helyi - tényezők átmeneti nehézségeket okoz­tak a termelés egyo3 fázisaiban és az órtokesitcsbon, nehezítették az ötéves terv időarányos végrehajtását. Igaz, hogy a gazdasági épitő­­munka feladatai hosszabb távú munkát igényelnek, mégis megállapítható, hogy a vozotői munka színvonalának gyorsabb emolcoévol, a szemlélőt erőteljesebb formálódásával, a vógrohajtósban tanúsított kövotkozetes­­séggol és fegyelemnél nagyobb erodményokot érhettünk volna el. A feladatokkal összhangban a következő főbb gazdonngi_yr\l|tpzág.o^ •fc^ffflztoihntók Kortantünkben- Erőtoljesobb termékszerkezetváltás vette kezdetét nemcsak a döntően fogyasztási cikkeket gyártó könnyű-, hanem a gép- és műszeripar területén is. _ Javult a tervfegyelem. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom