Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1977-09-16

r l I ■ I <- 15 - 1 Tisztelt Elvtársik'• A mai Pártbizottsági ülés szóbeli kiegészitójében ismételten szeret­né!* megfogalmazni, hogy valamennyi pártszervezettől és gazdal, o egység vezetőjétől azt várjuk, hogy az év végéig hajtsak vegre a _ cselekvési programban megfogalmazott feladatokat, teljesítsek az eve. terveiket. Külön felhívjuk a Budalakk, a KÖSZIO és a Papírgyár kommunistáinak és valamennyi vezetőjének fisaimét, hogy tegyenek meg mindent - az ismert nehézségek ellenére - a tervek minél eredményesebb vegrehaj­tása érdekében. f' Az év hátralévő időszakában és főleg az 1978. évi tervek előkészíti­seben hozzanak érdemi intézkedéseket a :- hatékonyság további növelésére; „ ,- a beruházások időbeni és a tervezett kétségeken torteno megváló­sitására;- a gazdaságosan exportálható árualapok növelésére;^- a gazdasági egyensúlyt javító folyamatok erositesere. Megjegyezzük,, hogy,a vállalatok az 1978. évi tervezéssel kapcsolatos feladatokrél'Sw^íScíáber nőnapban tájékoztatást kapnak. _ A Tanács vezetésétől azt várja a Pártbizottság, hogy az éves ^ várpnn várospolitikai tervet teljesítsék és történjen meg az 1978 as terv színvonalas előkészítése. faL __ Egyben biztositsfe a II., ^évjorán belépő uj í-'fTM működéséhez szüksege'sVTeirételeket. előterjesztést és a szóbeli kiegészítést vi­tassá^meg és fogadja^-el. t / * V o » 7 n^L ; -A7 eí'V** u ■ [. C C ’ c' vx-'t' -v- [ j J- ooooooooo -I k _________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom