Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1963-05-17
r i-4-1 a főv Tanács felé közölték előbb a jelentébák adódtak ugyan, P1* a eket, onnah a)kör^íeíapcso'Íatban: kaptunk egy névsort, hogy ezek az^elvtáranők11 jelentkeznek majd, de aknákat sem lattok. Heller elvturanó ;rsuknak, hogy amiért egyes Jelölteket Szeretném elmondani na.-v baj. “em érthetik és nern is ér nem fogadtak el, az nem ol^n1^1^ + ^k előzőleg a tanácstagokkal, tek egyet azzal, hogy nem az elsők, akik foglalkoz-Budr>pesti viszonylatban taian ^ v^^etísége kezdeményeztünk a tanácstagokkal, nzt a * a HN, a Tanács. Imsertette, de részt ve ttok henne a amikor arra került a sor, hogy játék a tan ícstagok ételtől eltekintve - a Tanacs a HN es vaslatot tegyünk - egy-ket K1*e „ egvkét hiba becsúszott -rlfatSikottslE egy ;élrx""eahetttnk is! ftsSicetsEOk több, mint 1 ?-a ^ 50 éven felüli volt. g® »Utos, hogymeg nem értések is a fiataloknak segítséget "W^sánál ezt is látni kell, hogy voltiaztázódtnk. A Jelöltek elfogasd mellett agitált, ennek tak olyanok is, hogy a volt le%z jelölve. Volt olyan jeloellenére, hogy megbeszéltük vei . n • megtenni, hogy amikor egy lés is, 'hol szervezkedtek. Azt sem len „ karaftb,n lakik, oktanácstag évek óta jól do « * rUlet sokszor csak egy-két ütés jogtalanul lecseréljük. A más terűre jelent. eát vagv annyit se; egy-két ház kilo E btíJkellett tartanunk a Szeretném elmondani azadminisztratív munkáknál is. A határidőkből törvényességet is,az,pll q7ö'fezni, ho -y nagyon neh-■ z körülmények nem csúsztunk ki. Le kell v 5 J mény telünk volt, és ez nagyon között volt a választás. Komoly ^kemény nkát kQlleU végezni. Munkinkben"közel 2oŐŐ°emterÖiLkáJa volt benne, többen az előzetes 0 H^zí^-léS & szerin;t. volt. Úgy látom, hogy a P^alapazer^kk 8>élesltűni kapcsolatunkat, szervezetekkel sikerült komoly , ho ,v a választásik alatt. A mostani műnk Ibon is úgy kell ff*TMTM5k a tennivalókat. azt, L:faSföv«°re vonatkozóan a tanácstagok eredményes munkát végezzenek. Sikerült bővítenünk aktíváink számát. értékelte munkánkat, bizonyos Annak ellenére, Íródik! ■■■eg kell mondani, hogy a Jemértékig passzív széliemben Íródót^ L oztak, és ezen elv tarajk lenlóvők közül sokan szívvei lél Kb - emiiti a jelentés óf elé nem hat valami ^^^S^tetf végzett munkáért, deazért a két. Nern k^va"^tStfvoÍSavalamit, hogy értékelje munkánkat. Egfkicsirtöbb megértést is kaphattunk volna. H^vJmLjLl^_ir3 lü3zUrh tő abból is, hogy a jelö-A választás eredményes volt. 1^.^ yolt azon réaztvenni, ahogy lő gyűlések szépen zajlöttak 1 ^ keUett volna beszélni. Az ujott az öregek megjeientok. brr 1 XX.kerületben azért volt ságban i&en kevés szó esett arroi, ujbj jó munka is. . t rsakkalaz történt, hogy megjelentek A mi esetünkben az üzemi el t TykJ J ntéat kérnek, mert nincs ugyan, de be is jelentették, n ,y idejük* i — y___J _ — . — - - —- * -i---- ------------i------i----i--------—---i---