Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1959-03-16

r n ; Farkas József a tatorontvény igazgatója: * Kerületünk dolgozói azt a tanácskozást, őzt az aktiva értöke2- latot jó régen bánták már. Az ellenforradalom után azokat a ha­talmas károkat, amelyeket a üzovjetunió és a népi demokráciák adta segítség alapján a magyar dolgozók csat lakó zásával hely­reállítottuk és az elmúlt esztendőben és már komoly gazdasági eredményeket értünk el a Párt megfelelő ellenőrzésével és ak­­tiv segítségével. A kerületi Pártbizottság mellett is működik / egy gazdasági bizottság, amely rendszeres ellenőrző munkájá­. val komoly segítséget nyújt a kerület üzemeinek. Amikor a XXI. Kongresszus folyt, nagy figyelemmel kisérték az üzemek dolgozói, hogy ml történik, milyen hatalmas feladatok állnak előttünk, amiket nekünk is a következő időben meg kell oldani. Mindezekből kiindulván igen he^es volt a Párt Központi Bizott­ságának a határozata, amelyhez a kerület minden üzeme és igy ■ a Motoröntvénygyár kollektívája is egy emberként csatlakozik. A Motöröntvxénygyár mint kiszolgáló üzem, aki igen nagyobb vil­­r'N lamossági gyárral van kapcsolatban, mint pl. a Clemont G.Villa­>h. aossági gyár - ezek felé az üzemek veié vállalt kötelezettsé­günket maradéktalanul teljesítjük. A 3 %-os termelékenysőg“ami 737 ezer forintot jelont a vállalatnál - mellett önköltségünket 1 >Ó-al fogjuk csökkenteni. Subic Balázs elvtárs Ill-as körzet; Hozzászólásában kifejtette, hogy véleménye szerint a körzeti élőt még mindig nagyon gyenge, a körzetek nem kapnak elég feladatot, nincs kialakítva pontosan az az ut amelyen haladjanak. Kérdezi, hogy a Szovjetunióban milyen a körzetek élete, és' azokna milyen kapcsolatuk van a területükön lévő üzemekkel. l ~ ~ -J- — - ---m M ----------------------- -----------1—-------------------------------------1-------—-----------------------------------------—1

Next

/
Oldalképek
Tartalom