Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1989-09-29

r 1,1 | ■ j %q.0A 2.b I­| MSZIáP.2QÍ/6.sz. körzeti Pártszervezeté. r^, t Állásfoglalás a a lekóterületi politikai munka fejlesztésével kapcsolatban. y A XX/6.sz.körzeti alapszervezet f.évi január hé 16-án megtartott j taggyűlésén megvitatta®: a Kér,Pártiz o l i s ág által kiadott vitaanyagot ’ és állásfoglalást. A taggyűlés a kiadott állásfoglalással egyetértett általában. Indokoltnak tartotta a körzeti pártszervezetek megősitését és azzal kapcsolatos átszervezést. A hozzászólásokból megállapítható hogy féltik az alapszervezetet és lem látják biztosítottnak,hogy az átjelentkezőkkel erősíteni lehet és megújítani a pártszervezet munkáját. f Többen fel vetették,hogy volt már korábbi években hasonló elkép­zelés azonban nem vált be,mert a munkahelyről átjelenkezett elvtár­sak nem végeztek a körzetben olyan párt munkát amelyet ellehetett volna várni. A körzet határokat szeretnék mielőbb megismerni.A Pártértekezlet mondja ki határozatában azt is,hogy függetlenül a körzet határtól a pártagnak ; legyen lehetősége a régi pártszervezeténél maradni. Felvetődött a bizalom kérdósepnielőbb vissza kell szerezni az elvesztett bizalmat.Sajnos sokan voltak akik felelőtlenül Ígértek és az Ígéretből nem valósult meg semmi. !t A kor .Pártbizottságtól sem kapta meg az alapszervezet a szülcs ges segítséget,annak dacára ,hogy huzamosabb ideje csökkent vezetőséggel működött az alapszervezet. A lakóterület nk hangulatát változatlanul még mindig befolyásolja a szanálás kérdése. A párttaggyüléo mindenképen indokoltnak tartja az uj lakótelepi pártszelj vezeti; kialakítását9 erős akciókópes szervezet létrehozását. i Az elmúlt tanácstagi választásokon is a szervező erőt a pártszervezet / képezte. Összegezve a taggyűlés egyhangúlag egyetért a kerületi pártbizottság Állásfoglalásával a lakótelepi politikai munka fejlesztésével f kap c s ola t bán• Budapest, 1989«j anuár 16. A, r ' /, } , ; % -- - ) , Vc/clő*4*0 13 * Vezetsfajfe nevében ^ ' BCke Ládzlé titkár. V I ----------—■ -ü------------ir~—--------—---------- |»J •HÍ#*"***

Next

/
Oldalképek
Tartalom