Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1975-02-15

I ! s* *>- 50 -lv/.en a helyezeten igyekeztünk változtatni a XI. Pártkongresszusra tör­ténő fölkészülésünk során. Az üzemi Pártbizottságokban és Végrehajtó Bizottságokban, valamint a Csúc s v eze. tőségekben indokolatlanul, alacsony volt a munkások ará­nya. Nagyjából hasonló helyzet alakult ki az alapszervezeti vezetősé­gek többségénél is. Kz azzal a veszéllyel is járt, hogy helyenként a különböző testületi il­léseken - adott kérdésekben - a fizikai dolgozók észrevétele, vélemé­nye nem kapott megfelelő hangsúlyt, illetve nem "időben", a döntés előkészítésekor jutott az kifejezésre. Ez abból is fakadt, hogy egyesek nem politikai, hanem pusztán statisztikai kérdéseknek tartják a munká­sok arányát a különböző testületekben. Arra hivatkoznak, hogy a mun­kások nem megfelelő "partnerei" a szakmai vezetésnek. Ez ellen hatá­rozottan felléptünk és fellépünk a XI. Pártkongresszusra történő fel­­jj készülés kapcsán. Hasonló problémák tapasztalhatók - a választott testületekben - a nők 1 és a fiatalok arányának vizsgálatánál is. A kerületi pártbizottság e területen kifejtett tevékenységét - a tervszerűségben és a következe­­f tességben - fejlődés jellemzi. Ez megmutatkozik a káderutánpótlás^ kiválasztásában, iskoláztatásában és nevelésében. Ennek tulajdonít­ható, hogy a függetlenített apparátusban, valamint a kerületi hatáskör­be tartozóknál végbement kádermozgatások - egy-két kivételtől elte­kintve - terv szerint, megfelelően előkészítve történtek. Kádernevelő munkánk eredményét igazolja, hogy a felsőbb szerveinkhez keidil.t ká­derek utánpótlását is, a kerületből tudtuk megoldani . A káderutánpótlás biztosítására különböző tervek készültek /iskoláz­tatási, káderfejlesztési, stb./ mégis előfordultak ötletszerű, nem ter­vezet) kádermozgások. A helyettesek, az u.n. "második vonal" kivá­lasztásában, nevelésében nem kielégítő az előrehaladás. A további fejlődés érdekében pártszervezeteinknek folkozottabbanjjell törekedni a káderutánpótlás forrásának bővítésére. A napi, munka. .. ||Ög A ________________I

Next

/
Oldalképek
Tartalom