Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
í j t f *- 2 -Az uj termékekre való átállás után, 1963 júliusában újabb feladattal hízták meg vállalatunkat, A villamosszerelési cikkek profilját kellett átvennünk és évi loo millió Ft, termelést biztosítani. Ugyanakkor, ezzel egy időben ezen gyártást Budapestről át kellett telepíteni Csongrád megyébe, Szentesre és ezzel a jeladattal egy uj vidéki ipari bázis kialakításához fogtunk hozzá, Nem kell különösebb ismertetés ahhoz, hogy ennek megvalósítása milyen óriási erőfeszítéseket kívánt a Kontakta Alkatrészgyár valamennyi dolgozójától, de különösen a kommunistáktól* Olyan helyen kellett közel looo fős üzemet létrehozni, ahol soha, semmiféle ipar nem létezett» Az ipartelepítésen belül, mint ismeretes, a gépiparhoz kell a legtöbb begyakorlási idő, mert ennek elsajátítása a legkörülményesebb és ezen belül is a finommechanikai gyártást kellett olyan emberekkel elkezdeni, akik ezt megelőzően a mezőgazdaságban, vagy odahaza, háztartásban dolgoztak. - Olyan uj vezetőket kellett beállítani, akik gyárban még nem dolgoztak, gyári szervezetet nem ismertek, A Budapestről levezényelt vezetőknek és szakmunkásoknak köszönhető, hogy az eddi iparban még nem dolgozókat a feladatok végrehajtására betanították és jelenleg is tovább tanítják. Azóta közel looo fő, ha nem is zökkenőmentesen, de teljesíti feladatát és ez olyan kereseti lehetőséget biztosit Szentes város dolgozóinak, amely havonta másfél-millió Ft, kifizetett munkabérrel növeli életszínvonalukat. Ezzel egyidőben közel looo fő lépett he a munkásosztály soraiba és ezen keresztül változott meg szemlélete, kulturális igényé, valamint általános politikai felfogása. Az egyéni elzárkózottság ^ vidéki szemlélete lassan átalakul a közös munkából fakadó közösségi szemléletre, közösségi érzésre, amely a szocializmus fejlődését Szentes egész környékén helyes irányban befolyásolja„ hogy az elmúlt 5 éves tervben milyen eredményeket értünk el, azt egy pár számszerű érték összehasonlításával szeretném bemutatni, kerülve azonban az adatok száraz felsorolását, de mégis a számok tükrében lehet legjobban érzékelni, milyen eredményekről van szó. Á £? %0 ______________________________________________________________________^ _________________________________ ' *1