Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1966-10-21

1 r i . 1 l - 27 -. . ' ~ A Pártbizottság és a Vb, ülésein rendszeresen szerepelnek a taná­csi munka megjavítását, segítését szolgáló napirendek. Kialakult egyes fontos községpolitikai kérdésekben a közös VB, ülések rendszeri.- A területi pártszervezetek munkájának homlokterébe került a községpo­litikai kérdésekkel való foglalkozás,- a VB. nagy súlythelyezett a Tanács Párt Alapszervez, tének munkájára, fej 1 észtésére, javítására.- Kialakult egy közvetlen elv.i alapokon nyugvó elvtársi kapcsolat a Pártbizottság apparátusa és a Tanács VB, vezetői között,- Határozatot hozott és intézkedéseket tett a Végrehajtó Bizottság a Tanács kommunista frakció vezetési színvonalának emelése érdekében. Megállapítható, hogy a községpolitika helyes értelmezése,gyakorlatban ^ való alkalmazása elsősorban azzal ért el eredményt, hogy a Párt Bizott­ságnak sikerült a körzeti pártszervezetek munkáját is a községpolitikai kérdések megoldására irányítani# Ugyanakkor a Tanács kommunista frakció munkájában is fontos szerepet kapott a tanácstagokkal való foglalkozás és a Tanács apparátusában dolgozó kommunisták tevékenysége, kezdeménye­zése is segítette a községpolitikai szemlélet terén azt, hogy a párt­­tagság,a tanácstagok és ezen keresztül a lakosság ne csak a hibákat lás­sa, és azon keresztül mérje a kerület fejlődését, hogy az Ő utcájában mit végeztek. Ezt a felvilágosító munkát a Pártbizottság és a VB. hatá­rozatai segít ették.Ezek a határozatok a vezetés következetes, szerve­zettebb, tervszerűbb munkára v«nkár»a vonatkoztak, ezen belül egyes kom­munista vezetők, kommunista tanácstagok közvetlen feladatait is megha­tározták, úgy a párt, a tanácsi és egyéb kerületi szervek, tömegszer­vezetekben dolgozó kommunisták felé. Ez/által a községpolitikai tájékoz­tatások rendszeresebbekké, konkrétabbakká vúltgik, ^gy lehetővé vált a határoztok végrehajtásának ellenőrzése, számonkérése. ^egűllapíthatjuk, hogy a Pártbizottság határozatai, melyeket a község­politikai munka tudatosítására, megsegítésére hozott, továbbra is al­kalmasak arra, hogy a kerületi pártszervezetek figyelmét községpolitlkai tömegmunkára, a mindennapos apró kérdésekre irányítsa és széleskörű ak­tíva hálózatot mozgósítson. Körzeti pártszervezeteinkben ma márkiala­kultak azok a helyes módszerek és szervezetileg is biztosítva vannak - melyek alkalmasak, községpolitikai tevékenység rendszeres és állandó megé v a 1 ó s i t á s á tw%^g4-t-ettó-k. A Pártbizottságnak, közeti pártszervezeteknek, tanácsi VBóvel, valamint annak szakigazgatási szerveivel és egyéb kerületi intézmények vezetőivel / rendőrség, ügyészség, bíróság/ való együttműködése, munkakapcsolata kielégítő,- / . L 1 ~.. _____________________________________________________________________________/__________________________________ f"

Next

/
Oldalképek
Tartalom