Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
A moszkvai tanácskozás megalapozta az egység fokozatos helyreállítását és a kommunista világmozgalom magasabb szintű egysége kibontakoztatásának perspektíváiét. "Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, és visszafelé íordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg" - állapította meg a tanácskozás. Az elmúlt esztendő tényei, gyakorlata bizonyítják a következtetés helyességét, és dolgozóink elfogadják azt. Í Az elmúlt esztendők belpolitikai eredményei és a nemzetközi politikai harc tapasztalatai egyre inkább erősitik azt a felismerést, hogy népünk, az egyén és a közösség boldogulása is csak a szocializmussal azonosulva és a szocializmus nemzetközi erőivel összefogva lehetséges . A csehszlovák eseményeket kerületünk közvéleményének egy része - a kommunisták osztályharcos szemlélete és fellépése hatására - helyesen Ítélte meg, és^egyetértéssel kisérte a szocializmus következetes erőinek harcát. Az azóta eltelt idő igazolta pártunk internacionalista magatartásának helyességét. A csehszlovák események ürügyén ismét erőteljesebben jelentkezne azonban opportunista nézetek is, amelyek az osztálytértálom nélküli be nem avatkozás elvéből indultak ki itáztunk olyan nézetekkel is, melyek ugyan e 1 román és jugoszláv nacionalista magatartást, de mag sem voltak mentesek a nacionalizmustól. 2./ Általános hjOyeslésre J_oj n V*rt IX’ nexusán ,ióváhagy_pt^_jlJÍ._gQÍí£^^ ^ f ° tapasztalatai a párttagságot, kerületünk dolgozóit - g- 55 -