Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1988-09-13

S I- 4 -, nr nazdasáqosgáqát az 1* sz., melléklet mutatja, m.,c u Iparági szinten"’összehasonlítva az 1986-37. óvet, jónak mond­hatunk. (Az 1986-os évben a Szolnok megyei ÁMV és annak ré­szeként az SGT "Kiváló Vállalat” elmet kapott, s a húsiparban az elmúlt két évben a legmagasabb nyereségreszeseciest fizetők Sajnos az 1988. évre ugyanez már nem mondható el, ezt alapve­tően a szil-export szubvenció mértéke és a tőkehús alacsony aránya okozta. (Hiszen a kollektíva munkája számottevően nem változott 1938. évbon az előző két évhez viszonyítva.) A termelékenység az elmúlt három évben nem nőtt számottevően, de nem is csökkent, közel szinten maradt. Ez abból a tényből fakad, hogy korábban is az SGT-nól a termelékenységi követel­mények magasak voltak és a technikai szinvonal változása ezen a területen nem hozott javulást (nem is ez volt a cél). Termékeink minősége a GT export színvonalának megfelelően ed­dig is jó volt, és ez évben is jó, melyet bizonyít, hogy mi­nőségi reklamáció sem exportnál, sem a belföldnél említésre méltó nem volt. Minőségi kifogás elsősorban azoknál a területeknél volt, ahol új tevékenység került bevezetésre, nevezetesen: csontozas, darabolt húsrósz gyártása. A GT fejlődését és fejlesztését a V3 határozatának megfelelő­en,a rendelkezésünkre álló pénzeszközök felhasználásával az elmúlt évben nagyrészt végrehajtottuk* Ma már elmondhatjuk, hogy az SGT teljesítette a VB határoza­tának időarányos részeként a vágóvonal átalakítását, melyet az ezévi USA és Közös Piaci Állatorvosi Szemlén mindkét piac­ra alkalmasnak Ítéltek. A pozitív munka mellett a rekonstruk­cióban a gépek mind konstrukciójukban, mind kivitelezésükben negatívan értókelendők. zz _______________________ —-------­­­i SSJHtffNHT

Next

/
Oldalképek
Tartalom