Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1988-05-30
i J j *- 11 -Másik, hogy nincs más változtatási irány. Az, hogy szakítani kell a korábbi évek gyakorlatával, egyértelmű közhangulat volt. Abban, hogy e kérdésben meddig menjünk el, nem volt egység. A továbbiak szempontjából a dokumentum, a személyi összetétel és a vita hangulata a meghatározó. Nem lehet elhanyagolni a nemzetközi összefüggéseket. Mennyiben változott meg a mi mozgalmunk? Ez nem az a part, mint ami a pártértekezlet előtt volt. Az az élmény, amin a tagság átment, bizonyos dolgokat elvitathatatlanná tesz. Nem szabad ugyanakkor az eredményeket túlértékelni. Árvitát nem vittük végig, nem jutottunk közös nevezőre tartalmi kérdésekben. Ma megosztott a párt. Nem lehet úgy irányítani egy pártot, hogy minden egyes kérdésben népszavazást indítunk. Az indirekt, demokratikus módszereknek működni kell. Az kell, hogy mi döntsük el, hogy^kik legyenek a vezetőink, és azok úgy vezessenek, ahogy az nekünk is megfelel. Ha ennek nem tesznek eleget, új vezetést kell választani. Messze vagyunk a tagságunkon belüli politikai kultúrában attól, hogy a párt demokráciát jól tudnánk csinálni . Jo irányba in dúltunk el, de ez egy hosszú tanulási folyamat. Meg kell tanulnunk kulturáltan vitatkozni, nem manipulálhatónak lenni. ^ Mire számíthatunk? Bizonyos dolgokat el kell kezdeni építgetni. A vezetésnek a bizalmi tőkét úgy kell forgatnia, hogy az hasznot hozzon. Kemény döntéseket kell hozni, ha meg akarja őrizni a bizalmat, azt kell bizonyítania, hogy más mint a régi abban, hogy döntésképes, gyors és határozott. A gazdaságban kemény lépéseket kell tenni. Kellemetlen, népszerűtlen döntéseket kell rövid időn belül hozni, gazdasági értelemben statáriális döntéseket. Elindultunk egy többszektorú gazdaság irányába. Ez gazdasági alapjainkból eredő szükségszerűség, a marxizmussal teljes egészében összeegyeztethető. Nagyon fontos az ideológiai alapozás, ebben óriási veszély rejlik, enélkül semmire sem tudunk választ adni. A 3 L----------------------