Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1987-04-28
... " ■ 1 TM ^' 1 » *- 4 -> A kapcsolattartás másik csatornája a kerületi intézményekkel, vállalatokkal, gyárakkal kialakított együttműködés. Bár ezek I dolgozói jórészt nem kerületi lakosok, mégis el kell érni, hogy az itteni intézmények is magukénak érezzék a tévét, hiszen jövendő munkaerő-ellátásuk bázisa Kispest lehet. Műsorötletek Az alapelvek meghatározása- kényszerűen felületes és rövid meghatározása - után következzenek a konkrét műsorötletek. Hangsúlyozni kívánom, hogy valamennyit kiindulópontként ajánlom, egy jövendő "társulati ülés" megbeszélésének alapjául. Az ötleteknél igyekeztem figyelembe venni a célcsoport feltételezhető összetételét ( fiatal házasok, gyerekekkel), nem hagyva figyelmen kívül az egyéb esetleges közönségrétegek igényeit sem. Fontossági és tematikus csoportosítás nélkül, valamint a műsoridőbeli százalékarány megbecsülése nélkül következzenek hát az ötletek, melyek - véleményem szerint - csak a gyakorlatban, a visszajelzések, az un. "Tetszési index" viszonylagos ismeretében csiszolódhatnak csak olajozott gyakorlattá.- A kerületi tanács üléseiről jelentjük (határozatok, állásfoglalások ismertetése, meghívott vendéggel) ^ - IKV-híradó (pozitívumok, negatívumok, tervek, elmaradások)- Szolgáltatások (piaci híradó, árleszállítás, kisiparosok a kerületben, rendezvények stb.)- Mi és a külvilág (Kispest a sajtóban, rádióban, MTV-ben, hírünk a nagyvilágban)- Népfront hírek- Kismamák egymás közt. (gyermekellátási, nevelési tanácsok, lehetőségek, ki vállalja, hogy több gyerekre vigyáz ügyesbajos dolgok intézésekor stb.) r r L _ . _____ ' ------------------------__________________________ ___________________________—_________________/__________________________________ 1