Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1985-01-15

jogos kritika érte a párt tömegpolitikai, főként agitáci­­ós munkáját« annak az eredményeket követő jellege miatt. Az élet tényei azonban azt is igazolják, hogy a feszült nemzetközi helyzet, a gazdasági gondok mellett is kiegyen­súlyozott belső helyzetünk, a párt iránti töretlen biza­lom, feltételez valameilyen kiegyensúlyozó tényezőt. E té­nyezők közé kell sorolnunk a pártszervezetek javuló tömeg­­politikai munkáját. Országos gondok kényszerű gazdasági megszoritó intézkedések elfogadtatása soha nem ment végbe úgy, hogy a párttagsága nagy többsége ne vállalta volna árkörnyezetével folytatott vitát. Ki sem térhetett előle. így volt ez a közvetlen mun­kahelyi vagy lakóhelyi környezetben, a helyi gondokkal, fe­szültségekkel kapcsolatban is. Felbecsülhetetlen az üzemi pártszervezetek kiegyensúlyozó mozgositó szerepe valamennyi üzemünk más Kiás okból de az elmúlt 5 év alatt mindenütt előállott gondjainak leküzdésé­ben. Hasonlóan próbára tette körzeti, iskolai, hivatali pártszervezetünk akcióképességét a beszámolási időszak. Propaganda munkánk alapját a pár tok tatás, jelenti. Ennek szer­vezeti formája kialakult, a hallgatók kiválasztása általá­ban megfontoltan történik. Kerületünk egyike azoknak, ahol a létszámcsökkenés ellenére, a pártoktatásban résztvevők ^ száma az utóbbi években nem csökkent jelentősen, illetve egy-egy évben még emelkedett is. Nem sikerült számotte' eredményt elérni a körzeti pártszervezetek között, a tag­ság itt nem érzi szükségét a politikai oktatásnak. A poli­tikai munka napi gyakorlata ezzel szemben azt mutatja, hogy nagy szükség volna a lakóterületi politikai munkában, de még közvetlen baráti, családi körbenéz idős elvtársaink korszerű politikai ismereteire. Ez pedig nem pótolható a viszonylag szükkörü vitakörökön való részvétellel. A legnagyobb érdeklődés változatlanul a gazdaságpolitikai és a nemzetközi politika kérdéseivel foglalkozó tanfolya­maink iránt nyilvánult meg. A nemzetközi munkásmozgalom L.--- J r n [ - 73 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom