Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-11-19
----------—---—.......... . 1 11 ------í j í > 5 Mindezek alapján meg kell állapitanunk, hogy a Politikai Bizottságnak a tagfelvételi munkára hozott határozata, illetve az ennek alapján 1904.II.27-én hozott VB határozatban megjelölt feladatainkat a jövőben is érvényben kell tartanunk: Nagyobb gondot kell fordítani az ifjúság körében végzendő politikai felvilágositó és szervező munkára. Segíteni kell a párttagságra alkalmas iparitanulók közéleti kibontakozását. Az alapszervezetek minden eszközzel szélesítsék kapcsolatukat a politikailag érdeklődő, párton kívüli fiatalokkal. Kérjék ki véleményüket, igényeljék részvételüket a munkahely és a tágabb környezet feladatainak megoldásában. Tagfelvételeket azokon a területeken kell szorgalmazni, ahol az alapszervezetek politikai, befolyás alacsonyabb. Az emberi kapcsolatok javításával, a tagfelvételi munka demokratizmusának fejlesztésével kell kiválasztani azokat a dolgozókat akik alkalmassá válhatnak a párttagságra, a környezetükben példamutató módon viselkednek és dolgoznak. Körültekintő felkészítéssel biztosítani, hogy a jól dolgozó, politikánk mellett kiálló emberek szivesen vállalják a párttagsággal járó nagyobb felelősséget, példamutató magatartást.- Az alapszerve zekéik sajátosságainak, szociális összetételének megfelelően kell biztosítani a párttagságra alkalmas alkalmazotti dolgozók felvételét. A helyes munkás, és alkalmazotti ^ arányt, jobb politikai és nevelő munkával kell megvalósítani. Erősíteni kell az ajánlók felelősségét, ismerniük kell a leendő párttag munkáját, jellemét, magatartását, családi körülményeit. Meg kell győződni a leendő párttag felkészültségéről és elkötelezettségéről. Társadalmi és tömegszervezetekben munkát vállalók segítségével és felkészültségük, politikai képzettségük növelésével biztosítani kell a párttagságra előkészítő munka hatékonyságát és a felvételt követően az uj párttag beilleszkedését. L _ .... . ._ _' “ ____________^ _______________________________________________________________z_____________________________