Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-01-15
szorgalmazták. A pártbizottság a másodlagos gazdaság és az 1932 óta dinamikusan bővülő újtipusú gazdálkodó egységek munkáját is növekvő figyelemmel kisórte. Az üzemi pártszervezetek gazdaságpolitikai munkája hasonlóan fejlődött. Eredményesen adaptálták a felsőbb pártszervezetek határozatait saját helyzetükre, feladatmeghatározásaik lónyegretörőek voltak. Vizsgált témáik a vállalat, gyár vagy szövetkezet legfontosabb tennivalóira irányultak. ^ Módszereiket is az adott feladatnak megfelelően, rugalmasan választották meg. A fejlődés mellett azonban esetenként negatívumok is voltak: a pártszervezetek esetenként átvállalták a gazdasági vezetés egyes feladatait, szervező és mozgósító tevékenységükben esetenként merev módgzprek is fellelhetőek voltak. Néhány pártszervezetnél a személyzeti munka pártirányitása, a káderhatáskör gyakorlásában is voltak bizonytalanságok. A kerületi PB arra törekedett, hogy általánossá váljon gazdaságpolitikai felfogása és gyakorlata. E célt jól szolgálták a csoportos titkári értekezletek, gazdaságvozetői /"'N megbeszélések, a központi és helyi szervezésű továbbképzések, a gazdaságpolitikai kérdésekben kifejtett agitációs és propaganda munka. t - ■_ J . . ..._____ ... _____________ ________________ -_____._____. _ _ . . ___ - - - - - --------------- - - - ..................................... - * -------- — - -r ' i ’ - 47 -