Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-01-15
1 i-l ■ i i pi ■ i i i \ mm f m i I i “ ‘ i m u pi ■ ii 1 ' r «-i *- K£>w*W*»,,jg I ! - 1 -t Pártbizottságunk és pártszervezeteink Kispest lakosságával, üzemeinek dolgozóival karöltve a XII. kongresszus határozatai, korábbi pártórtekezletünk dokumentumai, a felsőbb párttestületek időszerű döntései alapján végezték munkájukat. Feladataink meghatározásánál és azok végrehajtása során a kerület sajátosságainak, a nemzetközi és hazai folyamatok itt érzékelhető hatásainak megismerésére törekedtünk. A közvéleményünket foglalkoztató kérdésekben korrekt tájékoztató munkával segítettük a pártszervezetek munkáját. A gazdasági ópitőmunkában, a kerület fejlesztós ügyeiben a termelő Ó3 gazdálkodó szervezetek orientálásával hozzájárultunk ahhoz, hogy a helyi közéletben, a dolgozók körében erősödjók a kezdeményező, megújulni kész gondolkodásmód és magatartás. Fokozott figyelmet fordítottunk tömegkapcsolataink megőrzésére és bővítésére. Ennek előfeltételéül a párt politikai egységének folyamatos megteremtését tekintettük. Munkánkat - a különböző rétegek sajátos helyzete iránti fokozott érzékenységgel és tényszerűséggel, gondosan megválasztott módszerekkel végeztük. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az emberek óvről-évre növekvő érdeklődéssel kísérték a végbemenő társadalmi és gazdasági folyamatokat. A marxizmus-leninizmus eszméinek meghatározó, vezető szerepe érvényesült. A párt politikája iránti bizalom általánosan jellemző légkörében fejlődésünk - de különösen a gazdaságpolitika - megítélése a párttagság körében élénk vitákat váltott ki. Néhány kérdésben ideológiai összefüggósekben is felmerültek. A jellemző indíték a szocializmus iránti elkötelezettség, vívmányainak megőrzéséért érzett felelősség volt. Aggodalom különösen az életszínvonal-politikával, az alacsony gazdasági növekedéssel és felhalmozási aránnyai kapcsolatban merült fel. t____1----J ._____-_________________—»___• - - - - - - - - - — - - -— - - - - - 1 ----- - -■ -