Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1984-12-18
r > • =****»•- -jg I I 7 Ezeknek a feladatoknak csak nagy nehézségek árán tudtak eleget tenni, helyenként a munka kapkodó volt, A munkák ütemezése nem illeszkedett az iskolaév kezdéséhez, bár a tanév indítását nem akadályozták, de jobb munkaütemezéssel biztosítani kell, hogy lehetőség szerint minden ^ munkát a tanév kezdéséig el kell végezni. Ugyanígy figyelemmel kell lenni a karbantartási feladatok folyamatosságára is. Óvodai elutasításra nem került sor, bár a feltöltöttség ^ 118 ’/y-o 3. A bölcsődék terhelése loo,6 áA-os, ma már minden igényt ki tudunk elégíteni. A szociális ellátásnál fő törekvésünk, hogy minden rászorulónak segítséget nyújthassunk. így 1372 főnek adtunk rendkívüli segélyt, lol főt rendszeresen segélyezünk, 2oo fő vesz részt szociális étkeztetésben és 129 társadalmi aktivistánk 228 főt részesít házi szociális gondozásban. Segélyezéseinknél a mennyiségi igényeket ki tudtuk elégíteni, de az összegek esetleges emelésére nem gondolhatunk jelenleg. Az oktatási intézmények személyi feltételeinek biztosítását megkönnyítette a pedagógus bérrendezés, bár még így is kívánatos volna a 11,2 %-os képesítés nélküli arány csokid kentése. Az egészségügyi intézményeknél az igen alacsony kereseti lehetőségek miatt változatlanul nagy - 11,9 %-os - a betöltetlen állások aránya, A fentieket összegezve az 1984. évre tervezett feladatainknak eleget tettünk, többségében határidőre és megfelelő minőségben teljesítve azokat. 4078/1984. L A 00 | l_-------------------------------------------------------------— L __________...______________________________________________________________________________