Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1984-10-02

! - 4 -Chrómy János et: az Adria gyárból ütemterv szerint történik az átcsoportosítás. Jelenleg a dolgozók csoportokba jönnek a Hungáriába, megismerni a gyárat.Egy-egy csoportot mindenkor a pártvezetőség egyik tagja és egy gazdasági vezető fogad, illetve kisér végig a gyár területén. Győri Lajos et; Az MSV helyzetét ismeri, a BPB kapcsolatot ta'rV a vállalattal. Jónak Ítéli azt^a gondolkodásmódot, melyet az MSV vezetői foly­tatnak, szeretnék,ha a többi ipari vállalatnál is e fajta gon­­, dolkodás érvényesülne. Egyetértenek és támogatják a kispesti gyárral kapcsolatos elkép­zeléseket, valamint a telephelyek megszüntetésével, a gépek értékesitésével. ^ Hámori Csaba et: Megköszönte a tájékoztatót. A PVB a tájékoztatót tudomásul vette. Megállapította, hogy a Hungária helyzete ma egyrészt biztatótbb, mint egy éve - mert van fejlődési koncepció -, másrészt pedig nehezebbé vált a jövő évi szabályozók szigorodása és a létszám -, bér- és vezetési helyzet gondjai miatt. A testület azt javasolta az MSV és a gyár vezetésének, hogy a jövő megalapozásával, a tervek alapos kidolgozásával célorien­­táltan es gyorsan foglalkozzanak, a további rosszabbodás meg­akadályozása érdekében. 4. napirendi pont; Javaslat a kerületi pártértekezlet beszámolójának vázlatára. A VB a javaslatot indulási alapnak tekinti. A munka során ez fejlődhet. Hogy a fejezetek milyen sorrendbe kövessék egymást ez is a későbbi döntéstől függ. A legközelebbi apparátusi ér­tekezleten erről szót kell váltani. C'' A munkatársak október 28-ig a felügyelő titkároknak átadják a részanyagokat, melyet a munkabizottságok megtárgyalnak. 5. napirendi pont: Javaslat a kerületi pártazervek és pártszervezetek 1985* évi költ­ségvetésére . A VB a javaslattal egyhangúlag egyetértett. 6. napirendi pont: A Vö ismételten megtárgyalta és elfogadta az MSZMP KB 1984. március 20-i közművelődésről szóló határozat vógrehajtására készített állásfoglalás tervezetet. t- J L _ _____. _________________________A___________ - - • - — ----­­- - - * - - -- - - - -^----------------- 1 -I

Next

/
Oldalképek
Tartalom