Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1984-01-03
I ' - 2 -k Többen helyesen /VOR, Gránit/ fogalmaztak úgy, hogy ma a 8 órai munkából nem lehet megélni. Egyre csökken az ólotszinvonal, nem tudjuk a XIX, kongresszus által elfogadott életszinvonal politikát tartani mondták a Hungáriában. Az életszinvonal alakulása központi helyen szerepelt a körzeti alapszervezetekben is. Hasonló a véleményük, mint az üzemi cfoTgoz'ó1<na!<Tkiemelve az alacsony nyugdíjasok helyzetének romlását es a nagycsaládosok megélhetési gondjainak növekedését. A felmerülő gondok ellenére a beszélgetésekből elért eredményeink féltése, és a tenniakarás tükröződött. I A nemzetközi helyzet kérdéseivel az elmúlt évekhez viszonyítva töb'b'ét"7og 1 a 1 koz"taT<7 A párttagok tisztában vannak a nemzetközi viszonyok alakulásával, azzal is hogy a katonai erőegyensúly magasabb szinten történő megteremtése áldozatokat követel. Szeretnék ismerni a fegyverkezési ráfordítások nagyságát és azt, hogy ez milyen mértékben érinti az életszínvonalat. A pártönkivüliekkel folytatott véleménycsere új feladatot jelen•f^tt. Többségük a rnegkeresést kedvezően fogadta. Megállapítható, hogy azok a pártonkivüliek akik valamilyen tömegszervezetben funkciót töltenek be jól ismerik a párt politikáját, és megítélésük is pozitív. A pártonkivüliek szélesebb köre - a környezetükben dolgozó párttagok aktivitásától függően - tájékozott de jelentős különbségek tapasztalhatók. Fontos jelzésnek tartjuk azokat a véleményeket, rnGlyokbon rnogfogalmazodik, hogy nem olog nyitottak a pártszervezetek, a párttagok.- őzért az emberek nem ismerik eléggé a pártszervezet munkáját, a taggyűlések témáit, a hozott határozatokat, amelyek konkrétan az üzem gazdasági vagy politikai munkájára vonatkoznak. A pártszervezetek a jelzések alapján már a beszámolókban meghatározták a munkahelyi környezetre gyakorolt hatásuk bővítésének feladatait. A tagfelvételi munkával kapcsolatban fontos tanulság: a tagság jelentős része /tincs tudatában személyes felelősségének az utánpótlás nevelése terén,Sokan elmondták, ezt a vezetőség feladatának vélték. Amennyiben felkérték, szívesen voltak ajánlók és igyekeztek is er— dombén foglalkozni a leendő párttagokkal de maguk nem voltak kezdeményezők. A körzeti pártszervezetekben lévő párttagok kiemelten foglalkóztak a béke kérdésével. Az egymáshoz való viszonyról elmondják, hogy különösebb gondot nem tapasztalnak, a rendezvények látogatása alól felmentett elvtársak, külön köszönik, hogy lakásukon kereste fel őket a vezetőség egy tagja vagy a pártcsoportbizalmi. Sérelmezik, hogy gyakran nyugdíjas pártszervezeteknek nevezik őket, a megnevezés nem csupán pontatlan, de hibás szemlélet megnyilvánulása is. Kérik, hogy a párt fórumain erről többet beszéljünk. Továbbra is sok a panasz a Tanács és az IKV munkájára. Szóvá teszik az állampolgárokkal való bürokratikus, merev, rideg foglalkozást, a felújítási munkák minőségét, illetve a munkát végzők laza munkafegyelmét. I________J ________________________________________________________________________________________________________________ 1 m i-i ■ j - i 1 - i- i < ■ i i N i mi . i iiiii l j ' ' 1 ' 1 1