Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1983-09-20

\ r \ » - 2 Pontos célkitűzés volt, melyet sikerült megvalósítanunk, hogy az átszervezés átmenetileg sem okozott zavart a la­kosság ügyeinek intézéseben. A határozatnak megfelelően a szervezeti korszerüsitéssel , összhangban az új feladatokra is az apparátust kellő idő­ben, megfelelő formákban a pártszervezet, szakszervezet és KISZ bevonásával felkészítettük. Több csatornán,a Párt­­bizottság, társadalmi szervezetek segítségével és közremű­ködésével a változásokról a lakosságot is tájékoztattuk. Minőségi cserékkel, feladat átcsoportosításokkal igyekez­tünk eleget tenni annak a követelménynek, hogy lehetőleg mindenki olyan munkát végezzen, amely képességének, szak­mai felkészültségének legjobban megfelel. A fővárosi irányelveknek megfelelően a korábbi lo szaki­gazgatási szerv helyett 7 alakult meg a kerületi Tanács­nál. Mindez szükségessé tette a Tanács és Szervei ozerve­­zeti és Működési Szabályzatának módosítását is. Ebben a kérdésben a Tanács december l6-i ülésén döntött. Ez a változás érintette a tisztségviselők felügyeleti te­vékenységét, valamint a tanácsi bizottságokat is. A Pártbizottság határozatának megfelelően külön figyelmet fordítottunk a műszaki, beruházási területekre, s az uj feladatoknak megfelelően létszámmal is megerősítettük. Az adópolitika maradéktalan érvenyesitesének megfelelően az 1982-ben megkezdett, következetes ellenőrzési program­nak érvényt szereztünk. Ennek is köszönhető, hogy 1983. I. féléves adótervünket 45o.ooo.- Ft-tal túlteljesítettük. L______—_______--------- -- - - - — - - - ~ - - - -- - * -- - —

Next

/
Oldalképek
Tartalom