Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1982-06-01

■ w ■ 11 P"" 1 1 1 ■ ■ 1 ■ " ■ ---’ ----------­I I Az ui tananyag szerinti munkaszervezést hátráltatta az a tény, hoqy a nem üzemi szemináriumi csoportok vezetői és résztvevői, valamint a szakcsoport vezetője késve, csak október végén kap­ták kézhez a tankönyvet. Eqyes üzemekben, nem várva be a fenti okból munkáját kesec 1- mesen szervező szakcsoport útmutatásaira, megkezdték az ok­tatást, Ennek kihatása nem volt jelentős, a szemináriumok időpontjainak kiegyenlitésóre mód volt. Meg kell jegyezni, hogy a tananyag ebben a formában tulmórete­­, zettnek bizonyult, a propagandisták csak megfelelő súlyozások­kal, szelekció alkalmazásával voltak képesek annak feldolgozá­sára. Gondot okozott a tankönyv helyenként /főként az I. téma­kört érintő/ bonyolult szövegezése, valamint az, hogy az aján­lott irodalom gyakran egész köteteket irt elő, nem pedig sze­melvényeket. A szakcsoport éves munkaterv szerint végezte felkészitő mun­­kká "lát# Foglalkozásainkat úgy szerveztük, hogy időben előre feldolgoz­zuk a soron következő 3-4 tananyagot, melyeknek ütemezésére közös elgondolást alakítottunk ki. Oktatási témánk iránt növekvő érdeklődés volt tapasztalható, mert 1980/8l-ben 5 szemináriumi csoport, 1981/82-ben 7 csoport működött, VOR, VCSG, Hungária Gacquard Selyemszóvógyár, Tűzoltóság, Rendőrség, Biróság és az Ady Endre u. 73. sz. álta­lános iskola tartott ixyen témájú oktatást a 2 óv alatt. A tűzoltósági 2 csoport esetében az oktatás az állomány rend­szeres ideológiai-politikai oktatási programjának részeként szerepelt, hetenként tartva foglalkozást, előadás és konzul­tációs program váltotta egymást. . Sajnálatos, hogy 1980/81-ben a bírósági csoportnál, 198l/82-ben pedig az egyik tűzoltó csoportnál propagandista változás követ­kezett be. Évi 5 alkalommal tartottunk szakcsoport értekezletet. A megjele­nés az 1980/81. oktatási évben 53, 1981/82. tanévben 60 volt. A szemináriumi csoportokat vezető propagandisták általá­ban fontos beosztású és jelentős közéleti tevékenységet végző elvtársak. Ennek az a következménye, hogy a felkészítőkön nem tudnak minden alkalommal részt venni. Szükséges, hogy egyrészt a propagandista munkára időt biztosítsunk számukra, másrészt, hogy a feladat vállalásával a pártszervezet kötelezze őket ezen előkészítőkön való részvételre. A propagandisták általában jól felkészülten érkeztek a foglalko­zásokra. Ismertették a szemináriumi tapasztalatokat, megbeszél­tük a soron következő foglalkozások fő kérdéseit, az egyes pro lómakörökben várható felvetéseket, tájékozódtunk az ajánlott iro­dalomban, az aktuális kulturális eseményekben. ! — — J _ _ _____ ___________.________._____1___________._-_

Next

/
Oldalképek
Tartalom