Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1982-04-06
r ■ i ' - || -Igen általános szokás, el is terjedt, hogy amikor a munkánk eredményéről beszélünk, mindig a nehézséget állítjuk szembe az eredménnyel, pedig társadalmi fejlődésünkben számtalan pozitívummal találkozunk. Másik megjegyzése: az old. 5 napos tanitási hétre való átállással nagyon"3zétszeleteljük" a feladatokat. Kétségeteleniil egyértelműbbé kell tenni, hogy az ifjúság neveléséből mi hárul maradéktalanul az iskolákra, mi a társadalom egyéb szófájára, illetve mi az, amit a családi miliőben kell megoldani. Úgy gondolja, ezt tisztán, élesen elhatárolni, szétválasztani nem lehet. Végezetül igen jónak tartja, hogy a XIX.kér. Párt-végrehajtóbizottság rendszeresen beszámoltatja az iskolák pártszervezeteit. Major Ágnes: Ismertette, hogy milyen szerepe van a kerületi ifjusági mozgalomban az egészségügyi szakközépiskolának. Elmondta, szó szerint egy "nyitott" iskolával állnak szemben. A tanulók kezdeményezésének tág tere van.^ Nagyon jó irány, hogy a kerület többi iskoláival bővitik kapcsolataikat. A tantestület továbbra is ezen az utón vezesse a tanulóikat s segitsók az önálló kezdeményezéseikben. Békéi Láazlóné: Megköszönte a lehetőséget a VB-nek, hogy az^iskolai munkájukról számot adhattak, valamint a PB által nyújtott segítséget. Kertész György: Megköszönte a meghívást és a hozzászólás lehe- Vosegét . Elmondta, hogy a fővárosi átlagnál valamivel jobb a Semmelweis iskolából kikerülő diákok szakmában maradási százaléka. Az is igaz, hogy ennél talán 2-szer annyi pályakezdőt lehetne az intézményekbe felvenni, mint amennyi a jdenleg jelentkezők száma. Ami konkrétan az iskolára vonatkozik; kétségkívül igaz, hogy a főváros igen nehéz pénzügyi helyzetben van az újabb beruházások területén. Úgy látszik,^hogy ebben a tervidőszakban nincs kilátás az iskola bővítésére . Néhány általános kérdést említett:- orvos-előadói kérdés: van néhány orvo3, már-már L---- J