Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1980-06-24
I- 2 -A kerületi Gazdaságpolitikai Munkabizottság referenseként eredményesen összefogta és szervezte a bizottság munkáját. A bizottság feladatainak meghatározásánál a felsőszintű és helyi határozatok figyelembevételén kivül törekedett az aktuális gazdaságpolitikai témák széleskörű, tartalmas vizsgálatára, meghatározására. 1978-tól a kerületi Végrehajtó Bizottság referensi feladatait is ellátta. A két év alatt nagy tapasztalatot szerzett a testületi munkában, az ott hozott határozatok megvalósításának szervezésében, lebontásában, irányításában. A kerületi információs jelentéshez rendszeresen, határidőre összesítette a gazdaságpolitikai jellegű adatokat, információkat. Munkastílusára, munkamódszerére a feladatok keresése, megfogalmazása, gyors áttekintése a jellemző. Állami, szakmai iskolai végzettsége biztosította gazdaságpolitikai munkájához szükséges ismereteket. Kiváló eredménnyel végezte az 5 hónapos pártiskolát, 1979-ben 10 hetes politikai továbbképzésen vett részt. Törekedett politikai ismereteinek gyarapítására. Beosztásához szükségen felsőfokú politikai végzettséggel nem rendelkezik, ezért tervezve lett 1980-tól a Politikai Főiskola nappali tagozatára. 1977. január 1-től a kerületi Munkásőrség tagja, az egység törzs szervezési csoport munkatársa. Példamutatóan végzi munkásori pártmegbizatásából adódó föladatait. A kerületi Pártbizottság nlapszervezetének pártcaopor.tbizalmijaként ^ jól szervezte, irányította a csoport munkáját. Vezetői munkájához sok segítséget ad, hogy elemzői tevékenysége O átlagon felüli. ^ ^ Munkájára a precizitás, igényesség, pontosság jellemző. Emberi magatartására a szerénység, őszinteség jellemző. Nyíltan, objoktivan mond véleményt. Munkatársaival is jó kapcsolatot alakított ki komoly, megértő magatartásával, 1968-ban nősült, két gyermeke született. 1979. augusztusában elvált, majd 1980. májusában újból megnősült, rendezte családi életét. A Budapesti Végrehajtó Bizottság kezdeményezésére 1980. junius 1-től a BPB. Gazdaságpolitikai Osztályán politikai munkatársként dolgozik. Ennek következtében a Politikai Főiskola levelező tagozatát kezdi 1980. szeptemberétől, ■ W ' ■ 1 ' 1 i ■ • P . .M. , , ... , . --------■— ---------------------------------------------L------------------ —J