Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1979-11-27
A termelő egységekben működő-pártszervezetek alapvető feladatuknak tekintették a XI. kongresszus, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai határozatainak végrehajtását. A kerületi és üzemi párttestületek rendszeresen foglalkoztak a gazdasági épitő-munka kulcskérdéseivel.határozataikkal elősegítették a tervfeladatok teljesítését. A politikai, gazdasági, társadalmi tevékenység összehangolását jől szolgálták az éves cselekvési programok, a tervcélokkal szorosan összefüggő politikai tennivalók meghatározása. Fokozódott a pártszervek részvétele a gazdasági célkitűzések meghatározásában is. A végrehajtó Bizottságok már a koncepciók kialakításakor véleményezték az elképzeléseket, igényelték a párthatározatok érvényesítését a tervekben. A fejlődés mellett tapasztalhattunk kedvezőtlen jelenségeket is, egyes esetekben a helyi érdekek túlhangsúlyozását, a "központi intézkedésekre" való indokolatlan várakozás tudomásulvételét. A gazdaságpolitikai határozatok végrehajtását segítették az időközi ellenőrzések, beszámoltatások. Az éves tervteljesités rendszeres vizsgálatán túl napirendre tűztük a gazdálkodás egye3 fő kérdéseit: pl: a vállalati beruházások, a munkaerőgazdálkodás, az üzem- és munkászorvezós, a termékszerkezet korszerűsítése, a bérek, jövedelmek alakulása. A vizsgálatukat, elemzéseket, a megfelelő következtetések levonását segítette a Gazdaságpolitikai Munkabizottság. Jó gyakorlatnak bizonyult a helyszíni vizsgálatok, csoportos beszélgetések szervezése. A testü^ letek, a munkabizottság tagjai több alkalommal találkozhattak a kerületi dolgozók különböző rétegeivel. A tapasztalatokat eredményesen hasznosithattuk az előterjesztések összeállításakor. Az üzemi pártbizottságok is egyre változatosabb, hatékonyabb módszereket alkalmaznak a termelés pártellenőrzésében. Általánosítható tapasztalatunk, hogy fokozódott a testületi tagok felelősségtudata és hozzáértése. Erősödött a számonkérés következetessége. A beszámoltatásokat, vizsgálatokat követően zömmel megtörténik a következtetések levonása, nem marad el a további tennivalók meghatározsa. Javult a párt testületek és a gazdasági vezetés közötti együttműködés, a munkamegosztás. Fejlődtök, színesebbé váltak a gazdasági munkát segítő módszerek, növekédett a pártszervezetek tekintélye, befolyása. ' W ■ 1' ' 9 ' 1 " ■ ’ 1 ■ ... i i .... " — i