Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1979-11-27

A Vörös Október Férfiruhagyárban és a Hungária Jacquardban csökkent a ter­melés értéke, and a nagymérvű létszámcsökkenésből, valamint a termekossze­­tétel változásából adódott. A termelési érték mutatók összehasonlítását neheziti a deviza árszorzók többszöri változása. A kerület állami- és szövetkezeti ipara az elmúlt négy év során folyamato­don eleget tett szocialista export kötelezettségeinek. A kivitel volumenét 1 alapvetően behatárolták az államközi szerződések, valamint a közgazdaság! szabályzók. A Ganz Műszer Müvek több mint kétszeresére növelte rubel export­ot. A növekedésben számottevő a jármű műszerek kivitele, valamint a hmol­­nyicki atomerőmű létrehozásában való közreműködés. A Vörös Október Férfiruhagyár szovjet export kötelezettsegoinek a szorzo­­. ,:>k maradéktalan betartásával, a szállítási határidők pontos teljesíté­sével tett eleget. \ kisebb egységek közül kiemelkedő az Elektris szovjet export vállalása, , szövetkezet gyártja a Bajkál-Amur vasútvonal hangosításához a berende­zéseket. . ,,en szocialista export - igazodva a népgazdaság szükségleteihez - a ter­­vetettnél lényegesen nagyobb arányban nőtt. Kiemelkedő a VOR 163 #-os, a Gránit 112 &-os, a GMM 72 9&-os, valamint a Balaton szövetkezet 36 &-os növekménye* Az elért eredmények értékét növeli, hogy a tőkés piacokon ne­hezebb körülmények között kellett megoldani a kivitelt. Ez fokozott köve­telményeket támasztott a gyártmányfejlesztés, a termelés és az értékesí­tési tevékenység vonatkozásában egyaránt. Az export feladatok teljesítése mellett a kerületi termelő egységek töre­kedtük a belföldi szükségletek mind teljesebb kielégitesere is. A kereo­­lot - főként a Gránit gyár termékei iránt - meghaladta a lehetőségeket. A VOR belföldi értékesítésének visszaesését a kereslet csökkenésé okoz­ta. Gazdaságpolitikai célkitűzéseinknek megfelelően a tervidőszakban előtér­be került a termékek minőségének javitása. A GMM termékeinél 1 #-nál ke­vesebb a minőségi kifogás. A VOR-ban az első osztályú termékek részará­nya a tervidőszakban 96,9 &*ról 98,5 /S-ra nőtt. i--------—J P ' I I—-,. P II ■ IMI I II. P ■ -----------'-----­I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom