Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1979-10-30

[ - 3 -Állományé óitő munkánk. A özemélyi állomány utanpo tlasanak biztosita.sa.ban, nagy se&it— géget adott 5 éves állomén,yépitáni tervünk. Svről-évre megkö­­zelitőlog a tervnek megfelelő Kb. 8 %-oa arányban került sor, az állomány cserélődánre. Állományépitő munkánk során szoros kapcsolatot alakítottunk ki a bánio pártszervezetekkel, illetve mindazon pártszervc- 1 zctokkol melyek feladatul kapták az utánpótlás biztosítását. A PVB. határozatát minden évben rendszeresen megkapták az ille­tékes pártszervek ás a bázis alegységek parancsnokai is. A pártszervezetek és a munkahelyén dolgozó munlcáoőrök összehan­golt munkája eredménye ként- kerül sor a munkás őr jelöltek ki­választására. iredménycsen dolgozunk együtt olyan munkahelyek pártszervezetével is mint Pl. BKV. Kilián Üzemegyoego, mely ugyan nem tartozik párt hatáskörilég kerületünkhöz, de egy lövész szakasz személyi állom :nyát folyamatosan biztosítja. Szervező munka során előfordult egyen üzemekben, hogy epf—egy évben nem tudtuk biztosítani a tervezett munkásőr jelölt lét­számot, és a. pártszervezetekkel együtt végzett agitációo mun­kával elértük, hogy a leszerelni kívánó elvtársalc közül töb­ben még további egy-két évre vállalták a munkásőri szolgála­tot. Nehézkes volt a szervező munka azon területeken is, ahol a feladattal megbízott pírtvezetőségi tagok, a testület életé­ről nem tudtok személyes élmények alapján tájékoztatást adni. 2./ A azcmélyi állománv orlcölcsi.politikai állapota, fegyelmi ^ helyzete. Az egység személyi állom’nyanalc erkölcsi, politikai allapota szilárd. A politikai szilárdságot biztosítja a 82,9 c/á-os párttag arány, valamint az üzemi pártszervezetekkel együtte­sen végzett politikai nevelő munkánk. Jelenleg felsőfokú politikai iskolai végzettséggel rendelkezik 12 fő, középfokú végzettsége van 48 fo—nelc, es alapfokú 94 fo—nők. Az 19/9 — 190o-na oktatási évben a munkásörök 66,5 %-n vesz részt szer­vezett politikai oktatásban, ezen belül 26 fő a ULEi. általá­nos tagozatán, 6 fő pedig szakosítón tanul. r-------w • 1 —■ ■ ---------------w"~ ■ ■ ■ .... — > " 1 1 1 ■ - — ’ ’ ”I . __ ______■ ^ . . .___________________________ - - - - - - - - - * - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom