Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1976-04-07
; A beszélgetések a VCSG-ben 1976 február első két hetében lettek megszervezve a tizenkét pártalapszervezet területének megfelelően egy-egy csoportos beszélgetésen részt vettek az üzemi négyszög tagjai, munkások, alapszervezeti aktívák. A beszélgetéseket a VCSG PB tagjai vezették és részt vettek a XIX. kerületi PB, Gazdaságpolitikai Munkabizottságénak tagjai is. Jellemző volt a beszélgetésekre az őszinte, szenvedélyes hangvétel. A beszélgetést vezetők a kiadott szempontok alapján készítették el jelentéseiket és igy került az előterjesztés első formájában a VCSG Párt-Végrehajtóbizottsága elé 1976. március 18-án. Összességében a beszélgetések tapasztalatai, valamint a VCSG PUB vitája alapján a következőkben foglalhatók össze a létszámcsökkenéssel kapcsolatos megállapitások. A megállapítások, tapasztalatok a gyér egész területét magukba foglalják, de kiemelten a fizikai területekre vannak vonatkoztatva. Hidegüzemi termelő területek, A munka és üzemszervezés területén végrehajtott változások, a gyártósorok telepítése 30k gondot okozott. Annak ellenére, hogy a telepítések megkezdése előtt mér komoly politikai és gazdasági előkészítés történt, a gyártósorokra való átcsoportosítást a dolgozók jelentős része mégis kedvezőtlenül fogadta. A munka és üzemszervezésre vonatkozó KB határozat végrehajtása a VCSG-ben nagyrészt az átszervezés időszakára esett, ezért az eredeti elképzeléseket meg kellett változtatni. A VCSG régi termelési rendszeréből adódóan a gyártósorokon való munkavállalást sok dolgozó lealacsonyitónak, komoly szakmai tudást nélkülöző munkának tekintette, igy néhányan az átcsoportosítottak közül inkább Gépgyáron kívül kerestek maguknak munkahelyet, A ^ ■ &&*&*** j L--------J