Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1976-02-12
r :i ; mozgalomra vonatkozó tárgyi én szellemi dokumentálná! anyagot. í 0. Az ifjúság művelődésén®! segítése érdekeben . rendszeresen és igen eredményesen egyeztetjük az Úttörőhöz igazgatójával. Jő szervezettséggel bonyoli.o . . le a Nyári Napközis Tábor kulturális programjai, s s tél- „ ■ - idei programot is.- Létrehoztuk,az Irodalmi Színpadot a Dolgozók Iskolájának tanúléiből 1975.őszén. Tevékenységüket az azóta eltelt ide rövidsége miatt nem tudjuk még érdemben értékelni o./ * lakóterületi közművelődési munka fejlesztése érdekében ! beindítottunk egy szabás-varrás tanfolyami -portot e vezmejjj nyes anyagi feltételek mellett a gyermekgondozási segeLen - ■ r édesanyák részére. A foglalkozások ideje alatt gyűrne - o.i ; koztatót is működtetünk Óvónő vezetésével. A tanfolyam „I- nagy volt az érdeklődés, lemorzsolódás nincs. A fentiekben kizárólag a Tanács VB feladattervében neghata. »g és művelődési házunkra vonatkozó témákkal foglalkoztam. „unkánkat az elmúlt 5 évben a kerületi Pártbizottság es a kc-ule Tanács közművelődési feladattervé alapján is ^rveztü 3 |g; litottuk. több-kevesebb sikerrel. Úgy érzem, oel.n.o.. ■ • ’ hogy'ma már minden korosztálynak biztosítunk rendszeresen kulturális programot, az óvodástél a nyugdíjasig. ; megterhelést is jelent a kisszámú népművelő-gárdának, műn. -u ^ eddigi célja is az volt, s a jövőben is az lesz, hogy az ^ munkásság és a fiatalok körében kifejtett tevékenységun.- eg/ í| natékonyabb legyen, hogy műsorajánlatalhkkal segítsük> * ^ választék bővülését, hogy programjaink színvonala az érdeklőt leí, az azokon résztvevőket további ismeretszerzésre, permanens önművelésre serkentse» Változatlanul gond munkánk tervezésekor, hogy az üzeme-r, a tézményekben többnyire gazdátlan a kulturális „erulet, s o h, y. kulturális igényekkel kapcsolatban tájékozatlanság uralko^ előadás-sorozataink. főkent klubjain . belül "zajlanak, de önálló sorozatokat is rendezünk. -gy •' ^ több éve sikeres egészségügyi felvilágosító Csak ianyo-na. "Csak fiúknak" eimú sorozatunkat, vagy a "Bűnügyökről tanul...,. ;i cimű sorozatunkat, vagy a VI.évfolyamába lépő "MűvészottorténeJ j ABC" cimű sorozatunkat, amelyben komplex formában az iroda.. Stencil sz,: 279 ,'19i6/IG„H. . J -•_____------J TMf,r _________________________________________________