Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1975-07-30
r ' i- 3 -A kerülőt jellegét figyelembe véve ezen az arányon nemigen tudunk változtatni, inkább arra kell törekedni, hogy ezt a helyzetet szilárdítsuk meg, A párton kívüliek soraiból továbbra is a munkások, fiatalok, nők, tömegszervezeti és gazdasági vezetők bevonását kell szorgalmazni, figyelembe véve a pártépitési terveket, A tanfolyamok szervezeti rendszere lényegében változatlan. Ennek megfelelően továbbra is indítunk alapfokú, továbbképzőt és budapesti tanfolyamokat. Arra kell törekedni, hogy jobban érvényesülj ön az az elv, hogy az 5 év alatt az oktatásban résztvevők sokoldalú képzettséget nyerjenek a párt-politika különböző kérdéseiben, Egy-egy hallgató sajátítsa el több tanfolyam ismeretanyagát. Ne forduljon elő, hogy a hallgatók két vagy több évig ugyanarra a tanfolyamra járjanak. Ennek érdekében az alapszervezetek az oktatási terveikben konkrétan határozzák meg a tennivalókat, A központi tematika alapján 1975/76-os oktatási évben néhány pedagógus alapszervezetnól uj budapesti tanfolyamoO inditunk Hazafiság-Nemzetköziség cinmel, 1976/77-től o tanf> vamokat üzemekben is beindítjuk, elősegítve ezzel a hazafias honvédelmi nevelőmunkát. 2,/ Káderképzés feladatai: A Marxista-Leninista Esti Középfokú iskola továbbra is a helyi párt és tönegszervezeti vezetők képzésének és utánpótlásának feladatát lássa el. Ennek megfelelően a létszámot nem kell emelni, Törekedni kell arra, hogy elsősorban az alapozervezutek, pártiskolát nem végzett vezetőségi tagjai kerüljenek beiskolázásra, A Marxista-Leninista Esti Egyetem általános 3 éves tagozataira elsősorban olyan állami egyetemet, vagy főiskolát nem végzett kerületi, üzemi, intézményi középszintű káderek és kádertartc.lékok kerüljenek felvételre, akiknek képzése nem oldható meg pártiskolái nappali keretek kozott, l_____^__J