Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1973-10-24

I ... I Felvetették azt, hogy a pártszervezet vezetőinek saját munkájukkal szemben kritUtasabbaknak kell lenniük. Hem helyes az sem, hogy a PB munkáját egy kicsit le­becsülik. .reá kell törekedni, hogy a PB-ben lévő fizikai dolgozók alkalmassá váljanak vezetőkké, vagy VB tagokká, biztosítani kell a munkás utánpótlást a testületekben. Kiemelték azt is, hogy a PB. VB összetételén változtatni kell. Elmondták azt, hogy a beszélgetések során VB tagok felvetették, hogy káderügyekben több esetben kész témyek elé vannak állitva, nincs előzetes megbeszélés. Elismerték azt, hogy a pártszervezet sokat tett a gazdasági munka javítása érdekében, segítette a gazdasó :i vezetést, A pártszervezet koordinációs munkáját ío megfelelőnek ér­tékelték. Felhívták a titkár figyelmét az alapszervezetek fokozott segítésére, a kapcsolat szorosabbá tételére, és a munkahelyeken való gyakoribb megjelenésre. Baranyi elvtárs: véleménye az volt, hogy az alkalmazott módszer lehetővé tette azt, hogy mélyebben lehetett fel­­^ mérni a végzett munkát, ez a vizsgálat sok segítséget ad a pártszervezet további munkájához. A pártszervezet munkájának egyik oldala a feltáró, elemző munka. Véleménye szerint a gazdasági és a pártvezetés között megfelelő az összhang. A testület elé kerülő kérdéseket őszintén, nyíltan tárgyalják, káderügyokben is igy járnak el. Abban, hogy a vállalat kétszer érte el a kiváló vállalat cimet, henne van a pártszervezet munkája is. A szakszervezet két vezetője közötti problémával több esetben foglalkoztak, úgy gondolták ez a kérdés rendezett, vissza fognak ró térni. Szente elvtárs: úgy értékeli, a hozzászólások a jelentések fő tartalmával egyetértettek. Jogos az az igény, hogy a tartalmi munkát javitani kell, erre kell a fő figyelmet fordítani. Baranyi et. munkáját jól végezte, szervezetileg jól oldotta meg feladatát, van előrehaladás a tartalmi C" kérdésekben is, de ebben tovább kell lépni, a munkát, a párt politikáját az üzem helyzetéhez igazodva végeni. Molnár elvtárs: összefoglalójában rámutat arra, egyetértés van abban, hogy a testületekben egészséges változtatást kell végrehajtani, a munka szervezésében, módszerében is változtatni. Szükséges, hogy több fizikai dolgozó vegyen részt a testületek munkájában, mert a párt irányító, ellen­őrző szerepe nehezen érvényesül a jelenlegi körülmények között. Felhivja a figyelmet a munkabizottságok szerepére, fontosságára, a bizottságokban végzett munka a munkás^ testületi tagnak nagyon megkönnyíti feladatát, a hozzá­értő, megalapozott vélemény nyilvánítást. Javasolja, hogy a munkaerőgazdálkodás kérdésére a VB későbbi időben térjen vissza. Az üzemi VB pedig megfelelő időben rendezze a szakszervezetben meglévő problémákat. Javasolja, fogadja el a VB a két jelentést, állapítsa meg, hogy helyesnek bizonyult a választott módszer. Az elemzés, a feladatok megformálása hosszabb távra útmutatást ad az üzemi pártszervezetnek a munkához, megalapozza^a következő évi pártórtekezletet. Az üzemben folyó párttevékenységet, a VB munkáját is eredményesnek és fejlődőnek lehet megitelni. A fő feladatok és a határozati javaslat helyesenjelöli meg a tennivalókat, ezért javasolja, hogy a VB fogadja el azokat. Az ülésről, az elhangzottakról az üzemi PB, VB-t titkárokat tájékoztatni kell, a PB, VB ülésén vegyen részt Szente et. | | _________í_________— J I

Next

/
Oldalképek
Tartalom