Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1972-08-30

n i MSZMP XIX. kerületi Bizottsága . J egyzőkönyv. Készült 1972. aug. 3o-án a került! Pártbizottság székházában megtartott végrehajtóbizottsági ülésről. Jelen vannak: Szente Antal, Szabó Elek, dr.Dunajszki András, Virágh ferencné, Kotka Sándor, Végh Istvánná, Sógor Istvánná, Meghívottak: Sturovics Sándor, Kerényi Gyula, Richter János. Napirend: 1. / Jelentés Bp. Főváros XIX. kerületi Tanács IV. ötéves fejlesztési és felújítási tervének végrehajtásáról, valamint a rekonstrukció és a lakásépitkezések be­indításáról. Előadó: Virágh Ferencné 2. / Különfélék. 1./ /Jelentés mellékelve./ ■ Virágné elvtársnő: szóbeli kiegészítésében ismerteti, hogy a felltiVizsgált ÍV. ötéves tervről - mint ahogyan a munkatervben szerepelt - még nem tudnak beszámolni, miután a felülvizsgálás fővárosi szinten nem történt meg és erre csak a következő év első felében kerül majd sor és akkor dől majd el, hogy az egyes kerületek mit kaphatnak még központi alapokból. A jelentés igy a IV. ötéves terv eddigi végrehajtásáról és az V.^ötéves tervre való felkészülésről ad tájékoztatást. A jelentést meg­tárgyalta a kerületi PB. gazdaságpolitikai munkabizottsága es a Tanács VB is napirendjére tűzi. Felhívja a figyelmet, hogy a 13. oldalon szereplő 41 millió Ft.-ot ki kell egészíteni az IKV felújítási összegével, igy 79.753 ezer Ft-ra módosul az összeg. Elmondja még, hogy a V/ekerle telepen lévő könyvtár megfelelő helyet fog kapni. r \ Kérdést tettek fel: Kotka Sándor, dr.Dunajszki András, Végh Istvánná. A kérdésekre kielégítő választ adott Virágh Ferencné. A vitában felszólatak; Kotka Sándor, Végh Istvánná, dr. Dunajszki András, Kerényi Gyula. A felszólalók a jelentést igen jónak, színvonalasnak értékelték, alkalmasnak tartották arra, hogy a PB ülésre kerüljön. Az volt a vélemény, helyes lenne, ha a jelentést teljes egészeben ismer­tetnék a pártszervezetek taggyűlésein, ill. pártnapokon is,^ mert jól bemutatja a kerület fejlesztése érdekében tett intézke­déseket, a távlati terveket. Többen elmondották, hog^ a dolgozók nagy elismeréssel szólnak a Tanács apparátusa, vezetői munka-^ járói, arról, hogy milyen eredményeket értek el eddig és várják a lakásépitkezések, a kerület egészének további fejlődését. Örömmel fogadják a rekonstrukciót és szivesen vesznek részt e munka segítésébe, kapcsolódnak be a centenáriumi feladatok végrehajtásába. Jónak értékelték a Tanács és az üzemek munkáját a szanálás lebonyolításában. Az a vélemény, hogy ez a szanálás igen gazdaságos módon történt. Javaslat hangzott el arra vonat­kozóan, helyes lenne a Tanács részéről az egész rekonstrukcióról * dia-filmet készíteni, és ezt a taggyűléseken, más rendezvényeken I |___l___-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom