Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1971-10-13
r i v4 v . | A kerületi PB vezetői ugyancsak erőteljes bírálatban részesítették ?apdi elvtársat a bűnügyi osztály vezetőjét. Papdi elvtárs tápot adott a Kapitányság vezetője, Kékesi elvtárs tekintélye romoblásához, hozzájárult az egység megbomlásához, az állomány megosztásához. Ezzel a fegyelem lazulásában komoly felelősség terheli. A kerületi PB vezetői a Kékesi és Papdi elviársakkal folytatott | tárgyalás keretében feltárták az észlelt problémákat. A helyzet értékelésével és az őket ért bírálattal egyetértettek, a bírálatot j elfogadták. Érzik felelősségüket, tudatában vannak kötelességüknek. Kinyilvánították akaratukat és elhatározásukat a feltárt hibák kijavítására. A kerületi PB vezetői a közöttük kialakult ellentéteket lezáranelónak tekintik, a korábbi problémák felháiytorgatását nem tartja helyénvalónak. Figyelembe véve Kékesi és Papdi elvtársak őszinte önbirálatát, továbbá ismerve a kerületi Kapitányság egészében eredményes és jó -munkáját - amiben Kékesi és Papdi elvtáranak kiemelkedő érdemei vannak - a kerületi PB vezetőinek az a meggyőződése, hogy ha a Kapitányság vezetői összefognak, gyakorlati munkájukban megszívlelik- a kapott bírálatot, pártszerü magatartást tanusita. nak , úrrá lehet lenni a kialakult nehéz helyzeten, A kerületi PB titkárai a Kapitányság vezetőivel tartott megv beszélésen, - a tájékoztatóban foglaltait ismertetésén túl fel' hívták a figyelmet a következőkre: Döntő fontosságúnak tartják az elvtársi, pártszerü a kölcsönös bizalmon alapuld. összhangot, a közös ügyért érzett é viselt kommunista felelősségtudaton épülő együttműködés megvalósítását. A parancsnokok óvják az egységet egymás parancsnoki és emberi j tekintélyét. együttesen .erősítsék meg a rendet, a fegyelmet. j Minden szinten és mind elei tői követeljék mer a parancsok. az utasításuk, a feladatok fegyelmezett teljesítését. Együttesen.segítsék a pártszervezetet a politikai munka megerősítésébe;::, maguk is türelmesen és következetesen állandóan j :éveljék- beosztottaikat. Közölték, hogy a kerületi PB közvetlenebb, rendszeresebb pártellerőrzoot és segítést biztosit a megjelölt követelmények ! teljes Itéséhez;. Ft.lhivtáka figyelmet arra. hogy p -oblémáikat pártszerü kere. tek között tisztázzák, ha orré a maguk, erejéből nem leimének képesek azonnal jele zz ékma kerületi PB-iák. nyíltan tárják fel a kerületi PB vezetése előtt. A kerületi PB titkárai szükségesnek tartották, hogy a pártvesetőség és a parancsnokok együttes ülésén tárgyalják me. a Kapitányságon.' a .jelenlegi 'helyzetben elvégzendő teendőket, feladatokat. Ebben a szellemben tartsanak pártalapszervezeti taggyűlést is. Javasoljuk, hogy a kerületi VB vegye tudomásul a tájékoztatást, és részesítse - elsőrendű felelőssé? ere való tekintettel - szóbeli figyelmeztetésben Kékesi elvtársat. t— 1 ----J ■