Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1967-09-13
2./ /KeléntéI ne11ékeIve./ Kuncser elvtárs ismerteti a jelentés összeállításának körülményeit. .elvtárs _s kiegészítésként elmondja, hogy a jelentésbe a fegvelmi bunir'tósek a végleges döntés alapján kerültek a statisztikába/Köz. ben történtek változtatások a BBS részéről, Így a kizárások száma nő, a szigorú megrovásoké pedig csökken. A statisztika nem . teljes naptári évet mutat, átnyúlik 1966-ra. figyelemre méltó a kilépések és törlések száma is, amely az elmúlt évek során állandóan emelkedik. C“ A vitában felszólaltak; Kiss et. B.mB részéről, Dunajszki András. ■ ár * KeKesikereno, ba.dos Tühglyné, k a jelentéssel egyetértett, megfelelően mutatta be a Kecelni! Bizottság munkáját. A BEB értékelése.a fepyelai munkáról ugyancsak pozitív volt, a számok tükrözik a bp~i állapotot. Volt azonban olyan megállapítás is, hogy van a Kegyelmi Bizottság munkájában néhány bizonytalanság, és Így pl. a megelőzés terén előre kell lépjenek. Szükséges, hogy a pártszervezetek területén folyamatos momelőző munkát végezzenek, melyhez a Kegyelmi Bizottság mell hogy sezitséuet adjon*^Olyan véleménye volt az elvtársaknak, hogy bár JegyeImi ° büntetések számlából nézi mérhető le a párt fegyelmi élete, sok a kizárás, ami ugyancsak a megelőző munka hiányát mutatna. Bár nem folyt eljárás pártellenes tevékenység, a párthatározatok vágr* nem hajtása miatt, biztos, hogy adódott ilyen, ha kellő politikai éberseggel mozim a 0.0 lg okát. írre a pártszervezeteknek nagv f lóvéimét kell fordítani*- A 'KB ír and Gyulámé 9 Ív társ nő munkáját - a BPB-al egyetértésben - igen elismerésre méltónak értékelte. yin-g elviére; összefoglalójábar rámutat -arr^, hogy a párt égsz wevsnenys og 0ozn nagy politikai követke zevess égre van s ■•vak'; ég nem szabad elmerni olyan jelenségek mellett, amikor eayes uórtta^ok a párt politikai irányvonalával szemben foglalnak állást* A kerület ser_ kezdeményezett ilyen esetekben eljárást, s nem tették ezt a part szervezet ok sem* Tapasztalhatok szovjet-ellenes íacz.nyilvánul ózok vagy 19ŐÖ* decemberében voltak ellenvélemények, ugyancsak merültek ** fel problémák a közel-keleti -válsággal kapcsolatosan seb* és ezeknek nincs nyoma a párt gyakorlatában, msekre nagyon komolyan fel kell figyelni,a pártszervezetek titkáraival megbeszélni. Kilépései/ oör lesek tekintet eben nem arról van szó£ hogy pártnormákat sértenek meg, más okon játszanak közre, szinte kizárólag idős elvtarsak esetében fordulnak, elő. VauraIqé eljárási problémák is. “ javasolja, hogy a fegyelmi munka tanulságait társaid á)c a pártszervezetek titkáraival, a párt belső életének egészségesebbé, szilárdabba tétele érdekében. " " k V3 teülön is kifejezi köszönetét Brand Gyuláné elvtérsnőnek sokéves murucajaerc, melyet a kegyelmi Bizottság keretében folytatott és folytat ma is, ■ A VB a jelentéssel és a titkári értekezleten veié É&?táw'?alé=ra vonatkozó javaslattal egyetért. ~ * S'ilőnf óléi:; Búcsú András nyugdijfelemelési kérelmét a VB a 12P felé javasolná felterjeszteni.. 4- 4 -V