Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1966-11-23
. . .- 2 - j lay -foslalko.ztat.ta- a VB-t az, hogy van olyan vélemény Bayer Oytő elv társ sál kapcsolatban., í#gy nagyon elfoglalt ember , tud-e' segíteni majd megfelelően ebben a munkában, ^fölmerült az is, hogy az eddigiek során sem volt elég aktív, bár volt? olyan . vélemény is, hogy a vizsgálatok . elkés’zit és ében igen lelkiismeretes munkát vérzett* Bokor Dénes elvtárssal kapcsolatban olyan vélemény is felmerült, hogy mint tanácstag kevéssé nyilvánít véleményt, .Gásvárná elvtársnő képzettségét nem tartják egészen megfelelőnek, "orváth László elvtárssal szemben pedig felmerültek emberi magatartásával kapcsolatban hiányosságok. A Tanács vezetői az’elhangzottakat további munkájukban figyelembe veszik* Az állandó bizottságok vezetőire tett javaslattal szemben különö* sebb kifogás nem merült fel. A VB úgy látja, hogy ezen a területen még igen sok változás történhet, hiszen állandó bizottsági vezető csali; tanácstag lehet* n 2./ / Munkarendre és a munkabizottságra tett .javaslat mellékelve*/ A vitában resztvettek: Molnár fndre, ..Dunajszki András% dr. kékesi if:renc7 med'eczky líiklos, Lados I.Iihályné, Szabó klek, Patassy István, Végh latvárnáé, Varga farene * A VB a kerületi páribizotts-g raunkarandjéré te-tt javaslatot - mely az érvényben lévő határozatok, a. PB tagokkal folytatott csoportos-besz’Igetásek figyelembe vételével készült - elfogadta* Egyetértettek azzal, hogy a VB tagjai - munkájuk hatékonyabb végzése érdekében - mentesítve legyenek a munkabizottságok vezetései alól, és csak esetenként legyenek bevonva egy-egy napirend elökészizésébe. Ugyancsak egyetértő irk az elvtársak a függetlenített titkárok mentesítésével a munkabízottsőgban végzendő munkájukat illetően* . . ’ Helyeselték azt, hogy egy-egy bizottság felelőseként, az apparátus ill'tékes, tagja legyen megjelölve* A felelős munkatárs'ak féladata összefogni a bizottságokat, gondoskodni a rendszeres ülések ne,, tartásáról, anagyok előkészítéséről, tehát az elvtársak nem irányítói, hanem' segítői ezeknek a bizottságoknak. A munkabizottságok összetételével kapcsolatban több javaslat, észrevétel merült fel# így az, hogy Gyapjas István et*. az ipari bizottságban dolgozzon, Tatár Lajos et legyen az oktatási albizottság' vezetője, Hazai et# pedig tagjaként dolgozzon, a PTB mun-‘ kájában vegyen részt Radeczky et. A propaganda munkabizottság tágjai közül maradjon ki Szőke/ et, és vegye át az üzemben a propaganda munkabizottság vezetését, ezzel mentesitve•laudancsek et-ak, aki kerületi szinten végezze ezt a feladatot# -Javasolták, hogy legyen tagja ennek a bizottság,ár. Szíjártó Ferenc et, Hagy Rezső et# 'Az leéri bizottságban ve; yen részt Hajduska et,. dr. Bánhidi és y dr# Szege et-ak, férneth Imre et. pedig kapjon innen felmentést tekintettel nagy elfoglaltságára# Helyeselte a VB azt a javaslatot, hogy a PlB-n belül legyen egy albizottság, melynek feladata lesz a munkásmozgalom kiemelkedő . . tagjaival,w'nyelvel való foglalkozás*'Szükséges egy ilyen albizottság létrehozása, mert a. tennivalók az uj határosát értelmében • megnövesszenek, üzen albizottságban dolgozna Hainitsch károly né, • Kotymán István, -'-Agy András et-ak, de szükséges megerősít .ni fiatalabb IB taggal, aki vezetője, irányit ja lenne ennek a mun’iának. 3simításba jöhetne ide Berki Tivadarrá el;-nő. üz-zel kapcsolatban egy tervet készítenek, amit a VB elé terjesztenek. H v