Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1966-08-03
- l -Az elmúlt vezetőségválasztáskor a iné, választásra kér lt 22 tagból mindössze 1 fő volt fizikai dolgozó, vagyis ha a mi gyári sajátos helyzetinket figyelembe vesszük /müvezetőin* gépmunkaso.c/ ak.or 4 fő. A vezetőségválasztások óta végrehajtott kooptálások során ezt a számadatot 6 főre sikerült felemelni, s az ujjóválasztáshoz szükséges káderkiválasztó munkánál az előzetes felmérés alapján 7 főre növelni. Megtörtént valamennyi vezetőségi tgg munkája, magatartása értékelése úgy a vezetőség részéről, mint pártcsoport értekezleteken. Szén értékelés máris ereümé yeket hozott. /—s Az a tény, hogy ismertettük jó és gyen, ébb oldalúikat részben növelte önbizalmukat, részben a hibájuk kijavítására ösztönözte. Pl:. I.alapa.pb.megbírálta párttitkórt, a már az első taggyűlésen meg voltaz eredménye. Valamennyi vezetőségi tag elmondta, hogy ujjáválasfcásávul e yetertene , azonban 1 fő betegsog, 1 fő nyugdíjazás, s 3 fő minőségi csere alkalma ása miatt kicserélés- ^ ^. re van javasolva.^ A csere alapszervi vonatkozásban 1 fő esetében, csúcs-vezetőség onatkozásában 1 fő esetében nem lett közölve. Terveinkben szerepelt a további decentralizálási lehetőség, azonban erre káérekkel nem vagyunk kellőképpen felkészülve, ezért ezt a feladatot csak a iövetkcao választásnál lehet végrehajtani, addi. is fel kell készülni pártiak©iái,gyakorlati munka végzés alapján. .ízért jelenleg a ;azdasági területek jobb elosztásával kívánunk alpszerveink munkáján segíteni. Gsucsvezetőógünk jelenleg 8 tagú, melyet az 1965 novemberi határozat alapján 9 tagra kellett volna kiegészíteni, azonban káderutánpótlás hiánya miatt ezt megtenni nem tudtuk, valamint úgy a oucavezetőség, mint a kér.PB.részéről történt megállapítások alapján a 7 tagra való visszatér reáli. Alpszerveink vezetőségénél figyelembe vettük a pol. felkészültséget, fizikai számarányt, s 2 alapaervriál sikerült a nők létszámát is növelni,1 alupsz-nél azonban ez csökkent. / • / o I ---------J p«—------I II