Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1966-08-03

] sikerült alapszerveinknek, párttagjainknak szilárdítani kapcsolatu­kat pórt®nkivall dolgozóinkkal. Ezt az éves intézke esi terv el­készítésével kapcsolatosan kialakult kollektív munka vezetett be, majd a munkásosztály helyzetét vizsgáié tevékenység. Ettől az idő­től kezdve rendszeresebbé váltak a csoportos beszélgetések, párt­­csoport értekeznek, egyéni beszélgetések. Az eredményeket elősegí­tette a felmerült kérdések azonnali értékelése, összegezése, s a problémák megoldása, vagy annak érdekében folytatott tevékenység. Elősegítette az aktivitás növekedését az is, hogy rendszeresebbé vált a tájékoztató munka. Több feladatnál sikeresen oldottuk meg a koordinált tevékenységet, vagyis egy-egy feladat érdekében u párt, tömegszervi, gazdasági vezetők egyöntetű munkáját. A tájékoztató k" munkánál dolgozóink igényelték ne csak a salytos, helyi feladatok­ról kapganak tájékoztatást, hanem az országos és nemzetközi kér­désekről is. Az információs jeleiének, a Kormány és fárt Határoza­tokkal kapcsoltos felmérő munka összegezése sarán szinte valameny­­nyi gazdasági munkaterületről, mindhárom alapszervtől egyformán elhangzott óhaj, hogy a szóbeli, de különösen az Írásbeli agiááci­­ót javítsuk meg. A szóbeli agitációban vannak eredményeink,azon­ban az írásos agitáció területén még ma sem kielégítő a helyzet. Dolgozóink nagy lé+számban vettek részt a különböző aktíva ülése­ken, pártnapi előadásokon, s az azt követő időben felvetett kérdé­seik is azt bizonyították, hogy sokat fejlődött dolgozóink érdek­lődése , aktivitása. Célul tűztük ki, hegy erősítjük .ártazerveze­­tünk eszmei-politikai egységét, s ennek eredményeképpen cselekvé­si egységet biztosítunk. Az elmúlt hónapokban párttagságunk, de pártonkivüli dóig zóink is bizonyították, hogy nem mennek el szótlanul egy-egy probléma, ellenséges nézet mellett, vagy olyan tevékenységei kapcsolatban mely nem erősíti, hanem esetleg /gyengí­teni kívánja szocialista rendszerünket. Az elmúlt időszakban dol­gozóink na yobb számban látogattak külföldre, fogadtak külföldi rokonokat, 3 különböző szemléletek alakultak ki. Úgy ésteltük, hogy párttagságunk, de pártonkivüli dolgzóink szép számmal voltak, akik helyesen tudtak ezen nézetek ellen szembe-szállni, va yis azt megmagyarázni. / • / o L ___J- 3 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom