Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1966-04-06
'-A- .5 -A Kongresszus óta, 1962 óta eredményes rauiikAt végeztünk. Növekedett erőnk, tapasztalatokra tettünk szert, nagyobb feladatok - elvégzéséi s kell felkészülnünk, Az a feladat, hogy a pártszervezeteink a tömegszervezetekkel, szakszervezettel és a KESZ-el együtt, összefogva a pártonlcivüliekkel és vezetve őket erősítsék a szocialista meggyőződést és fokozzák a dolgozók aktivitását a szocializmus építésében,, A kerületi Pártbizottság a IX, Kongresszusra készülve a kerületi ^ pártértekezlet előkészítése során kritikusan elemezni kívánja -tevékéig égét, A kerületi Pártbizottság a pártértekezlet elé terjesztendő beszámolójában a követekezőkkel foglalkozzon: Bevezet is: A Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenysége a VIII. Kongresszuson meghatározott feladatok végrehajtásáért. I,/ A kerületi pártszervezetek eszmei, politikai, erkölcsi állapom tának jellemzése,; pártszerveink mimkasfcLlnsánalc és munkamódszereinek fejlődése' a munkánk során tapasztalt fontosabb eszmei, politikai, szervezeti problémák! «r II/ Pártszervezeteink tevékenysége munkánk főbb területein: a— a./ Pártszervezeteink gazdasági szervező és ellenőrző tévé. kenysége b>/ A tömeg szervezetek és tömegmozgalmak pártirányitása, a kommunisták munkája a tömegszervezetekben. A párt befolyása pártonlcivüli dolgozók, az ifjúság körében, a lakóterületen. c, / A párt te-' 'kény3égő a községpolitikával összefüggésben. dV A pártirányitás és ellenőrzés a kerületi vezető szerveknél. Ili,/ A párt belső élete és szervezeti fejlődése. a,/ A partéiét lenini elveinek érvényesülése. bc/ A párton belül? oktató, nevelőmunka. Cr/ Kádaraunkánké d. / A pártépités, szervezeti helyzetünk. ___ _ 1L;____I